szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem növekednek észrevehető mértékben a lakossági áramtarifák a következő hónapokban – írja a Népszava keddi számában szakértőkre hivatkozva.

A díjkorrekció elsősorban azért marad el, mert a tavasz megérkeztével csökken a lakosság távhőigénye. Így egyre kisebb az a villamosenergia-mennyiség, amelyet a piaci ár mintegy duplájáért kötelező átvenni az áramot és hőt egyszerre előállító, úgynevezett kapcsolt erőművektől. Az árak féken tartását az is segíti, hogy jelentős mennyiségű áram viszonylag olcsón beszerezhető importból is. Az ipari szektorban nem emelkedik április elejétől a földgáz ára. Emiatt az ország áramszükségletének megközelítőleg 40 százalékát kielégítő gáztüzelésű erőművek sem emelhetnek árat a fűtőanyagköltségek növekedésére hivatkozva – írja a lap.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

hvg.hu Gazdaság

Az áramár a különböző szolgáltatóknál eltérően változik

Az E.ON várhatóan átlagosan 3 százalékkal csökkenti az áram végfelhasználói árát a lakosságnak, a kisfogyasztóknak és a közintézményeknek 2010. január elsejével, míg a Démász változatlanul tartja - mondta el Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke.

Újraindult a labdarúgó-bajnokság, itt az első eredmény

Újraindult a labdarúgó-bajnokság, itt az első eredmény

Matthew McConaughey maszkokat fuvarozott a kórházaknak

Matthew McConaughey maszkokat fuvarozott a kórházaknak

Bíróság szedette le a holland nagymama unokás fotóit a Facebookról

Bíróság szedette le a holland nagymama unokás fotóit a Facebookról