A Volkswagen a héten ismerteti a kibocsátás részleteit, így többek között a részvényárat is. A VW konszernhez jelenleg a Skodától a Bentley-ig 9 márka tartozik, és a wolfsburgi központú cég jelentős részesedéssel bír a két legnagyobb európai teherautó-gyártó vállalatban, a német MAN SE-ben és a svéd Scania AB-ben. A tizedik márka a Porsche lesz, amelyet várhatóan 2011-ben integrálnak teljesen a csoportba. A VW célja, hogy 2018-ra a világ első számú járműipari társasága legyen. Jelenleg Európában az első, világszerte pedig a harmadik.
A Volkswagen 65 millió új részvényt bocsát ki
A Volkswagen (VW) német járműipari vállalat 65 millió új részvényt bocsát ki, hogy részben a befolyó összegből finanszírozza a Porsche autógyártó integrációját – közölte a VW kedden.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.