Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A 2008-as visszaesés, majd a tavalyi enyhébb növekedés után az idén akár ötven százalékkal is bővülhet a papírszektor termelése, legnagyobb részben a Hamburger Hungária dunaújvárosi gyárának köszönhetően – írja a Napi Gazdaság szerdai számában.
A magyarországi papírgyártás volumene az idén 700-800 ezer tonnára rúghat, ami 120-150 ezer forint tonnánkénti árral számolva mintegy 84 milliárd forintos forgalmat jelent – mondta a lapnak Lele István, a Papíripari Kutatóintézet ügyvezető igazgatója. Az előző évi 525 ezer tonnához képest az osztrák Prinzhorn-csoporthoz tartozó Hamburger Hungária (HH) Kft. 60 milliárd forintos beruházásból elkészült dunaújvárosi gyárának 350 ezres kapacitása hoz bővülést. Ezzel a termelés 90 százalékát a csomagolópapírok teszik ki (beleértve a hullámpapírt is), amelyeknek nagy része újrahasznosított alapanyagból készül. Ennek a szegmensnek az aránya korábban mintegy 75 százalékot tett ki.
A igazgató szerint a gazdasági válság nagymértékben rontotta a cégek jövedelmezőségét is, az alapanyagok ára 5-8 százalék közötti mértékben emelkedett, a késztermékekért a piacon fizetett összeg pedig ilyen mértékben csökkent, ezáltal összességében 15 százalékot érhetett el a profitcsökkenés tavaly. Az alapanyagárak már minden bizonnyal elérték a csúcsot, a termelési kapacitások beindulásával az év vége felé visszaállhatnak a korábbi szintre, a kereslet növekedése pedig a késztermékek értékesítési árában is felfelé irányuló változásokat jelenthet az igazgató szerint.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.