Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Bár az új munkaügyi jogszabály csak néhány napja lépett életbe, a munkaközvetítők és központok, sőt már az önkormányzatok is érzékelik: idén bedugulhat a szezonális foglalkoztatás – írta a Napi Gazdaság. A lap szerint ez különösen érinti a vendéglátást, s köztük a balatoni munkaadókat.
A lap keddi számában szakemberek véleményét idézi, akik úgy gondolják: az évente átlagosan 100 ezer alkalmi munkás közül az idén legfeljebb 35-40 ezer helyezkedhet el. Ennek okát abban látják, hogy megszűnt az alkalmi munkavállalói könyv, illetve szigorodtak a foglalkoztatási szabályok, ami tízezreket szoríthat ki a munkaerőpiacról.
A lap által megkérdezett mezőgazdasági vállalkozásnál ugyan még nem tudják, hogy a rövid ideig sok élőmunkát igénylő feladatokat miként oldják meg, ám az biztos, hogy a hatékonyság javításának irányába tesznek majd lépéseket. A cikk szerint úgy tűnik, a jogszabálymódosítást követően nehéz helyzetbe került a vendéglátók jelentős része is. A Balatonnál már húsvétkor is érzékelték a gondokat.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?