Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Stagnál a magyarországi tésztapiac, de nem az import, hanem a feketegazdaság szorongatja inkább a gyártókat – írta a Világgazdaság.
A lap szerdai számában a hazai tésztagyártás első két szereplője nyilatkozik a piaci helyzetről. Káhn Norbert, a Gyermely Zrt. kereskedelmi igazgatója szerint az év második felénél előbb aligha várható bővülés a száraztésztapiacon, ám ez is csak arra lesz elég, hogy az ágazat tavalyi eredményét tudja megismételni. Sárik Ferenc, a második piaci szereplőként nyilvántartott Cerbona Zrt. marketing vezetője viszont úgy nyilatkozott, hogy a tészta iránti kereslet növekedését látják a piacon.
A válság nem kezdte ki a tésztapiacot, tavaly 1-2 százalékkal még nőtt is az értékesítés, azonban gyorsabban terjednek az olcsóbb kereskedelmi márkák, és több volt a kedvezményes értékesítés is - teszi hozzá a lap a Nielsen piackutató adatai alapján. Káhn Norbert elmondta, hogy miközben a búza ára csökkent, a tojásé emelkedett, vagyis az alapanyagárak összességében nőttek. Ugyanakkor a forint erősödése csökkentette az import nyomását. Ezzel ellentétes hatást okozott azonban a lap szerint, hogy az áfa emelkedését követően a tésztagyártók is a feketegazdaság előretörését tapasztalták. Annak mértékét 30 százalékra becsülik.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor interjújára, amelyben a miniszterelnök azon kesereg, hogy Varga Judit, Magyar volt felesége már nincs a politikában.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Van, ahol így is majdnem negyven fok lehet ma.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.