Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Megszünteti a MobilTV szolgáltatását a Pannon - erősítette meg a cég a Népszabadságnak a lap piaci forrásokból származó értesülését.
A lap pénteki számában azt írta, hogy a 2005-ben elindított, és akkor technológiai innovációnak számító szolgáltatást május 18-án vezetik ki a szolgáltató rendszeréből. A döntés okát firtató kérdésükre a vállalat annyit közölt, hogy a MobilTV igénybevételéből származó bevétel hosszabb ideje nem érte el a fenntartásának költségeit, ezért döntöttek a leállításról.
A lap saját információira hivatkozva közli, hogy az utóbbi időben már csak százas nagyságrendű volt a MobilTV-felhasználók száma, és a szolgáltatást kipróbáló új felhasználók közül alig akadt visszatérő felhasználó. A döntés szerintük mégis érdekes, mert szembemegy a távközlésben nemzetközileg jelenleg elfogadott három képernyős modellel – amely szerint a tartalomszolgáltatók a tévén, a mobilon és a számítógépen juttatják el a felhasználókhoz a különböző médiatartalmakat. A Pannonnál azonban az az elfogadott vélemény, hogy a tévécsatornákat a hazai piacon nem igénylik a mobilképernyőn keresztül, arra sokkal inkább otthoni, családi tevékenységként tekintenek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.