Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Nagy szükség lenne tőke bevonására – jelentette ki Péterné Marosy Katalin vezérigazgató azután, hogy újra eladó a Zsolnay kisebbségi részvénycsomagja. Szerinte, ha nem lesz változás, akkor elképzelhető, hogy a gyár egyes részlegeit zsugorítani kell.
A pécsi közgyűlés a tavaly márciusi sikertelen próbálkozás után múlt hét csütörtöki ülésén ismét úgy döntött, hogy pályázaton keres vevőt a gyár részvényeinek 49 százalékára és két szavazatelsőbbségi részvényére. A kikiáltási ár 500 millió forint. A vevővel szemben követelmény, hogy kötelezettséget vállaljon valamennyi tradicionális Zsolnay-termék gyártására, forgalmazására és legkésőbb 2011. március 31-ig félmilliárd forint tőkejuttatásra.
A patinás pécsi cégnek komoly tervei vannak. A porcelándivízióban is fejlődés várható, a pirogránitgyártás terén pedig még nagyobb. Az érdeklődés, a belsőépítészet új trendjének köszönhetően, óriási az ilyen termékek iránt – mondta a vezérigazgató, aki szerint nő az érdeklődés a gyűjtőknek szánt egyedi tárgyak iránt is.
Péterné Marosy Katalin ugyanakkor hangsúlyozta: amíg nem érkezik a fejlesztésekre fordítható tőke, a cég működése más dimenziókban nem képzelhető el. „Külső tőkebevonás nélkül fennáll a veszély, hogy nem tudunk új lendületet venni, és csak rendkívül visszafogottan folytatódhat a termelés” – mondta. Szerinte a fejlesztésekre fordítandó forrásokat esetében az idő nagyon fontos tényező. A mai piaci igények kielégítése, egyben a jelenleginél olcsóbb gyártás csak eszközcserékkel és felújításokkal lehetséges. A kölcsönfelvétel ugyanakkor nehezen jöhet szóba – fogalmazott a vezető.
A vezérigazgató kifejtette: az elmúlt időszakban végrehajtott költségcsökkentéseknek köszönhetően stabil a cég. Mindemellett munkahelymegtartó pályázaton is sikerrel szerepelt a vállalat, ennek köszönhetően informatikai oktatáson vettek részt a cég dolgozói.
A Zsolnay 2006 elején, térítésmentesen, de másfél milliárdos hitelállománnyal együtt került az ÁPV Zrt.-től az önkormányzathoz. A vállalat jelenleg 99,84 százalékban a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. tulajdona.
A manufaktúra az elmúlt években többször is veszteséges volt, az ellehetetlenülés veszélyeztette. A város 2008-ban előbb 717 millió, később pedig 500 millió forintos tőkeemelést hajtott végre, amikor a Pécs Holding Zrt.-be apportálta a cég részvényeit, s 860 millió forintért mintegy 31 ezer négyzetméteres területet megvásárolt a vállalattól, mivel az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik kulcsberuházása, a Zsolnay Kulturális Negyed a gyártelepen valósul meg.
A cég jegyzett tőkéje 2008 végén 1,1 milliárd forint, az évi árbevétele 1 milliárd 54 millió, üzemi eredménye 10 millió forint volt. A tavalyi és idei gazdálkodására vonatkozó adatok még nem nyilvánosak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.