Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Megzsarolták a világ egyik leghíresebb borászatát: az elkövető egymillió eurót követelt a francaiországi Romanée-Conti birtok gazdáitól azzal fenyegetőzve, hogy megmérgezi a Burgundiában lévő szőlőtőkéket.
A világ talán legjobb - mindenesetre a legdrágább - borát előállító birtok szóvivője szerint a rendőrség által korábbról ismert tettes azt állította, hogy két tőkét már megmérgezett. A szőlőtőkék egyikét kimetszették és laboratóriumi vizsgálatra vitték, a másikat a helyén hagyták, és egyelőre úgy tűnik, hogy a zsaroló csak blöffölt.
Hogy elfoghassák a zsarolót, a birtok tulajdonosai látszólag engedtek a fenyegetésnek és beleegyeztek a pénz átadásába. Amikor azonban a tettes a közeli temetőbe ment, hogy felvegye a pénzt, a rendőrség letartóztatta.
A romanée-conti a világ legdrágább bora. Kevesebb mint kéthektárnyi dűlőn termelik Vosne-Romanée község területén, évente mintegy 6000 üveggel palackoznak belőle, ára több száz eurótól 18 ezer euróig, sőt annál is többig terjed.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.