Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Úgy tűnik, véget ért a recesszió Magyarországon, mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felülvizsgált adatai szerint már az egymás utáni második negyedévben emelkedett a bruttó hazai termék (GDP) − mondják az elemzők.
Az idei első negyedévre 1,9-2,4 százalékos GDP-csökkenést vártak a szakértők, így egyetértettek abban, hogy a KSH által szerdán publikált adatok − nagy meglepetést okozva − jelentősen jobbak lettek a vártnál. A KSH adatai szerint a GDP az idén az első negyedévben 0,1 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével pedig 0,2 százalékkal nőtt éves összevetésben, míg 2009 negyedik negyedévéhez képest 0,9 százalékkal bővült. A KSH felülvizsgált adatai szerint már 2009 utolsó negyedévében emelkedett a GDP 0,2 százalékkal az előző negyedévhez viszonyítva.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője szerint a tavalyi utolsó, valamint az idei első negyedévben mért GDP-növekedés azt mutatja, hogy a magyar gazdaság már kilábalt a recesszióból. Rámutatott: elsősorban a feldolgozóipari export okozta a növekedést a gazdaságban. A várakozásoktól jelentősen eltérő első negyedéves adat után felül kell majd vizsgálni az idei évi GDP-előrejelzéseket. Úgy vélte, az idei GDP-növekedés az új adatok figyelembevételével akár egy százalék fölötti is lehet.
Barta György, a CIB Bank Zrt. elemzője szerint is elsősorban az ipari export húzta fel az első negyedéves GDP adatot, azonban úgy vélte, hogy az export hozzájárulása a GDP-növekedéshez a jövőben már gyengébb lehet az import bővülése, valamint az eurózóna növekedési kilátásainak romlása miatt.
A CIB elemzője aláhúzta: bár a KSH részletes GDP-adatokat még nem közölt, arra lehet számítani, hogy az első negyedévben a belső kereslet nem tudott erősödni, s a mezőgazdaság és az építőipar is rosszul teljesített. Ezzel szemben a szolgáltatóiparban várhatóan már megjelentek a javulás jelei. A keresleti oldalon vélhetően csökkent a beruházások és a magánfogyasztás mértéke a korábbi időszakhoz képest. Az elemző továbbra is nulla körüli GDP-növekedést vár az idei évre.
Az első negyedéves emelkedés után további GDP-növekedésre számít Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője is. A szakértő elmondta: az ipari export húzta fel a GDP-t, míg az építőipar és a fogyasztás továbbra is gyenge maradt, azonban a közlekedés, a telekommunikáció és a turizmus már érzékelhetően növekedni kezdett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.