Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Konszolidált a magyar gazdaság helyzete, a kormány tartani akarja az előző kabinet által kitűzött hiánycélt – jelentette be Varga Mihály szombaton a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését ismertetve. Ez teljes fordulatot jelent a Fidesz kommunikációjában, hiszen eddig vezető politikusai egymásra licitálva vizionáltak egyre nagyobb költségvetési hiányt.
Hiába van kiéhezve a piac a magyar költségvetés valódi állapotára vonatkozó információkra, Varga Mihály sajtótájékoztatóján egyetlen konkrét szám sem hangzott el, csak az, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy azt az előző kabinet feltüntette. A Miniszterelnökség államtitkára a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését ismertetve szombaton azt mondta: nem igazak a tervezett - így a regisztrációs, a jövedéki, a vállalkozásokhoz kapcsolódó - adóbevételek, ahogy nem igazak a költségvetési szervek kiadásaira vonatkozó számok sem, és nem történtek meg a strukturális átalakítások.
A tényfeltáró bizottság vezetője kiemelte: nem igazak a közlekedési vállalatok – a BKV, a MÁV, a Malév – kiadásaira vonatkozó adatok, valamint az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, a tb-alapokra, az önkormányzatokra, az elkülönített állami pénzalapokra vonatkozó adatok sem. A bizottság nem találta valósnak a számokat az egyik nagy áramszolgáltató vállalat felé fennálló tartozás összege és Vértesi Erőművel kapcsolatos kötelezettségek esetében sem. A Magyar Fejlesztési Banknál, illetve a Hitelgarancia Rt.-nél pedig 100 milliárd forint nagyságrendű veszteséggel kell számolni.
A valós költségvetési hiányt azonban Varga Mihály – többszöri újságírói kérdésre – sem volt hajlandó összesíteni. A kérdéseket azzal hárította el, hogy a részjelentést átadta ma reggel Orbán Viktor kormányfőnek és innentől kezdve a miniszerelnök dolga intézkedni a dokumentum sorsáról.
Tartják az idei tervezett hiánycélt
A kormány tartani akarja a 2010-es tervezett hiánycélt - szögezte le Varga Mihály. Kijelentette: "most egy célt tűztünk magunk elé, hogy a tervezett hiánycélt tartani tudjuk". Kérdésre válaszolva hozzátette: lesz adócsökkentés idén. Az ehhez szükséges akcióprogramot a szombaton kezdődő háromnapos rendkívüli kormányülésen dolgozzák ki. Az országnak továbbra is arra kell törekednie, hogy belépjen ez euróövezetbe, azaz teljesíteni kell a jövőben az ezzel kapcsolatos feltételeket, ezzel céllal a miniszterelnök is egyetért.
Ezzel 180 fokos fordulatot hajtott végre kommunikációjában a Fidesz, hiszen eddig vezető politikusa egymásra licitálva vizionáltak egyre nagyobb költségvetési hiányt. Az elemzők emiatt arra számítottak, hogy a Fidesz a választások előtti és utáni adócsökkentésre vonatkozó ígéreteinek teljesítése érdekében bevállal egy magasabb idei hiányt az érvényben levő 3,8 százalékos GDP-arányos célnál. Varga Mihály már 7-7,5 százalékos hiányt jósolt, és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is 6-7 százalékos deficitet emlegetett. Csütörtökön azonban Brüsszel egyértelművé tette Orbán Viktor számára, hogy nem tolerál a kitűzöttnél magasabb deficitet.
Konszolidált a magyar gazdaság helyzete
Varga Mihály arra a kérdésre, hogy csődközeli-e a magyar gazdaság helyzete, azt válaszolta: a helyzet konszolidált, a tervezett 3,8 százalékos hiány mértéke tartható, de ehhez a kormánynak intézkedéseket kell hoznia. Elhatárolódott Kósa Lajos csütörtöki beszédétől, amelyben a Fidesz-alelnök Görögországéhoz hasonló államcsőd-közeli helyzetről beszélt, ami a forint és a tőzsde gyors zuhanásához vezetett. Varga megfogalmazása szerint túlzó minden olyan összevetés, amely magasabb kockázati felárral bíró országgal hasonlítja össze Magyarországot, "ha ezt egy kolléga teszi, az pedig nem szerencsés".
Azt viszont nem ismerte el Varga, hogy Kósa Lajos, majd később Szijjártó Péter „csődkommunikációjának“ bármilyen negatív hatása lett volna a piacon. „A forint árfolyama az elmúlt napokban a közép-európai valuták árfolyam-alakulását követte“ – mondta az államtitkár. Nyomatékosította: a kormánynak egyébként nem az a dolga, hogy a monetáris politikával foglalkozzon, hanem az, hogy fiskális téren tegye rendbe a folyamatokat, és tartható legyen a tervezett deficitcél.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.