Röviddel 20 óra előtt az euró 285,24 forint volt, míg pénteken késő este 287,50 forint (-0,79 százalék). Hétfőn délután fél ötkor az eurót 284,33 forinton jegyezték, a nap folyamán a kurzus 289,30 és 283,30 forint között mozgott. Az idén eddig 5,42 százalékkal emelkedett a forinthoz viszonyítva az euró árfolyama. A dollár 238,93 forintra csökkent a péntek esti 241,10 forintról (-0,90 százalék), idén eddig 26,42 százalékkal erősödött a forinthoz képest. Az euró 0,67 százalékkal 25,9920 cseh koronára erősödött, a zlotyval szemben pedig 0,67 százalékkal 4,1450 zlotyra gyengült hétfő este.
Erősödött a forint estére
Erősödött a forint hétfő este a péntek késő esti euróárfolyamhoz viszonyítva a londoni bankközi devizapiacon, ugyanakkor a délutáni budapesti jegyzéshez képest kissé gyengült.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.