Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Még egy autógyár bezárását helyezte kilátásba a Fiat vezetése abban az esetben, ha nem sikerül megállapodniuk a szakszervezetekkel.
A Fiat eredetileg azt tervezte, hogy a Nápoly közelében lévő pomiglianói üzemet 700 millió eurós beruházással fejleszti, és a Fiat Pandák gyártását oda telepíti Lengyelországból. Cserébe a dolgozóknak azt kellene vállalniuk, hogy hosszabb lesz számukra a munkaidő: napi kettő helyett három műszakban, egy héten hat napon át kellene dolgozniuk.
"Ha a szakszervezetek nem egyeznek ebbe bele, akkor nem lesz más választásunk, mint bezárni a gyárat" - mondta pénteken a Fiat-csoport elnöke. Erre Sergio Marchionne szerint már jövőre sor kerülhet. A szakszervezetek a pénteki nap folyamán még egyszer tárgyalóasztalhoz ülnek a vezetéssel.
A Pomiglianóban lévő üzem a Fiat öt olaszországi gyárának egyik, ahol ötezren dolgoznak, és tavaly 35 ezer autót állítottak elő. A Fiat tervei szerint a gyár kapacitását évi 280 ezerre akarják növelni. Az üzemben Alfa Romeókat is gyártanak. A társaságnál idén januárban jelentették be, hogy 2011 végén bezárják a szicíliai Termini Imeresében lévő gyárat.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.