Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 486,17 pontos, 2,28 százalékos csökkenéssel, 20 843,79 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 24,7 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények árfolyamai egyaránt gyengültek az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a magyar piac egész nap rosszul teljesített, elsősorban amiatt, hogy részben alkotmányellenesnek nyilvánította a román alkotmánybíróság a bukaresti kormány és a parlament által elfogadott megszorító intézkedéscsomagot.
Rámutatott: a BUX a román tőzsde mellett a régióban egyedüliként veszített ilyen jelentős mértékben értékéből, a térség vezető tőzsdeindexei, csak fél százalék körüli mínuszban zárták a pénteki kereskedést. Kiemelte: a nap legnagyobb vesztese a Richter és az OTP volt, utóbbi annak ellenére veszített több mint 5,5 százalékot értékéből, hogy a péntek reggel nyilvánosságra került sajtóhírek szerint csak 30 milliárd forintnyi bankadót kell majd fizetnie a pénzintézetnek az adó bevezetésének új tervezete szerint, szemben a korábban becsült, akár 80 milliárd forintos tétellel.
A Mol árfolyama 120 forinttal, 0,64 százalékkal 18 600 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 285 forinttal, 5,58 százalékkal 4 820 forintra esett, forgalmuk 20,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,16 százalékkal 644 forintra gyengült, forgalma 355,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 930 forinttal, 2,20 százalékkal 41 330 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 60,3 millió forintos forgalom mellett 30 forinttal, 0,16 százalékkal 19 070 forintra csökkent.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.