Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az év első öt hónapjában a halálozások csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a születéseké, ennek köszönhetően a természetes fogyás üteme mérséklődött a múlt év ugyanezen időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A fogyás üteme a 2009. január-májusi 17 782-vel szemben 2010 első öt hónapjában 16 479 volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 9 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 5 ezer volt.
Az előzetes adatok alapján 2010 első öt hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. A születésszám havonként egyenetlenül alakult: februárban és márciusban valamivel több, januárban, áprilisban és májusban viszont jelentősen kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban.
A KSH tájékoztatása szerint a házasságkötések száma továbbra is csökkenő irányzatú. A 2010 első öt hónapjában kötött 10 613 házasság 15,2 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.