Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Az M43 autópálya második ütemét építő Tisza M-43 Konzorciumot vezető SEDESA S.A. aláírta a szerződést tizenhat alvállalkozó az április vége óta csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt.-vel szemben fennálló követeléseinek megvásárlásáról – közölte a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. pénteken.
Temesvári Zoltán, az alvállalkozókat képviselő ügyvéd a megállapodás részleteiről nem tudott nyilatkozni az MTI-nek, mivel a szerződés üzleti titkokat tartalmaz. Elmondta: bár ügyfelei nem tudták igényeiket mindenben érvényesíteni, a megállapodás megfelel azoknak a minimális igényeknek, amit még el tudtak fogadni.
A Szeviép Zrt., a Tisza M-43 konzorcium egyik tagja április 26-án kért csődvédelmet. Az eljárás során derült ki, hogy a konzorcium, illetve annak tagjai megsértették a NIF Zrt.-vel kötött kivitelezési szerződés több pontját, azzal hogy a szerződött alvállalkozók a teljesítések egy részét további alvállalkozókra bízták. A nem közvetlenül a konzorciummal szerződött alvállalkozók egy része a Szeviép Zrt. csődje miatt nem jutott hozzá az igazolt teljesítései ellenértékéhez.
A ki nem fizetett alvállalkozók május 6-án kezdtek demonstrálni az épülő M43-as autópálya és a 47-es út csomópontjának közelében, s május 13-án elkezdték bontani az út töltését a 10-es kilométerszelvénynél, Szeged határában. Temesvári Zoltán, az első demonstráció kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Szeviép Zrt. mintegy 3 milliárd forinttal tartozik ügyfeleinek. Az autópálya beruházója a NIF Zrt. május 13-án kilátásba helyezte a kivitelezői szerződés felbontását a második szakasz kivitelezőjével.
A NIF Zrt. június 18-án jelentette be, hogy a kivitelező kérésére módosul az M43-as autópálya második ütemének átadási határideje. A Szeviép Zrt.-nek hitelező cégek a csődeljárás során is igyekeznek hozzájutni pénzükhöz, az első, június 10-én tartott csődegyezségi tárgyalás eredménytelenül zárult, a második július 12-én tartott megbeszélésen pedig a Szeviép Zrt. tizenöt nap haladékot kapott arra, hogy megegyezzen két biztosított követeléssel rendelkező pénzintézettel. A következő csődegyezségi tárgyalás július 27-én lesz.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.