Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nettó 2 milliárd 280 millió forintért a RODEN Mérnöki Iroda Kft. tervezheti az M4 gyorsforgalmi út Abony és Fegyvernek közötti szakaszát egy Tisza-híddal együtt; a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által kezdeményezett nyílt közbeszerzés eredménye a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A munka részeként a Tisza-hídra két tanulmánytervet kell készíteni, továbbá ajánlattételre alkalmas tervet kell készíteni erre, és egy Zagyva-hídra is. Komplett engedélyezési tervet kell készíteni 36 kilométer hosszú autópályaszakaszra, és kiegészítő hidraulikai szakvéleményt is kell készíttetnie a nyertes vállalkozónak.
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatással nyerte a tendert a RODEN Mérnöki Iroda Kft. Rajta kívül ajánlatot tett még az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt., a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt., a TURA-Terv – SpeciálTerv Konzorcium (vezetője a TURA-Terv Mérnökiroda Kft., a tagja pedig a SpeciálTerv Építőmérnöki Kft.), továbbá a KÖZLEKEDÉS – MSC – WÖRNER – ARGON-GEO KONZORCIUM (vezetője a KÖZLEKEDÉS Fővárosi Tervező Iroda Kft., a tagjai pedig az MSC Mérnöki Tervező és Tanácsadó Kft., a Wörner Kft., és az Argon-Geo Mérnöki Iroda Kft.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.