Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egyetlen ajánlattevőként a tapolcai SZ-L BAU Építőipari és Kereskedelmi Kft. végezheti el a Sümegi vár komplex rehabilitációját nettó 497.560.948 forintért - a Sümeg Város Önkormányzata által kiírt nyílt közbeszerzés eredménye a legutóbbi Közbeszerzési értesítőben jelent meg.
A munka során 6 ezer négyzetméternyi kőfalazatot kell kijavítani, ehhez 2.500 négyzetméter állványt kell felépíteni, majd elbontani. Fel kell újítani a kertet, és fel kell szerelni - egyebek mellett - 227 darab lámpatestet is.
Az idén februárban jelentették be, hogy a közép-dunántúli operatív program keretében kiírt, a Régió arculatát meghatározni képes turisztikai vonzerők támogatása címet viselő pályázaton a sümegi önkormányzat 682 millió forintot kapott a vár integrált turisztikai felújítására.
A sümegi vár fejlesztésére összesen 822 millió forintot fordítanak, a felújítás során a kisbástya védőtetőt kap, tervezik a felvonóhíd rekonstrukcióját, az Öreg-torony alsó termében a panoptikum fejlesztését, valamint a kápolna külső-belső felújítását, a nyílászárók cseréjét. A jelenlegi ajándékbolt helyén kap helyet a lovagterem, ahol fegyverkiállítást rendeznek be, hogy a 16-17. századból származó szúró- és vágófegyvereket bemutassák. A projekt részét képezi még hangosító- és fénytechnikai berendezések beszerzése, úgynevezett audioguide rendszer kiépítése. Emellett biztosítják a mozgáskorlátozottak feljutását is a várba - közölte Papp Imre várkapitány a bejelentéskor.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.