Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,25 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 21 969,12 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta: a pénteki pozitív amerikai zárás nem "ragadt át" kellőképpen sem a budapesti, sem a többi európai piacra, így elmaradt a hétfőre várt emelkedés. Kiemelte: a hét első kereskedési napján csak az OTP tudott emelkedni, sőt a nap folyamán végig tartotta 4.600 forintos nyitóárát, s végül 4621 forinton zárt.
Az üzletkötő hozzáfűzte: Európában voltak jól teljesítő bankpapírok, azonban nem jellemző, hogy mindegyik emelkedett volna. Jelenleg az európai piacok 0,5-1,5 százalék körüli mínuszban tartózkodnak - ismertette Sőre Balázs. A délután közölt amerikai makroadatokról - személyi jövedelmek és kiadások júliusban - elmondta: bár a közölt eredmények jobbak lettek a vártnál, ezek érdemben nem befolyásolták a délutáni kereskedést, mert inkább háttérfolyamatokra mutatnak rá, és késleltetve érzékeltetik a változásokat.
Pap Attila, a QUAESTOR Zrt. üzletkötője úgy vélekedett: a múlt heti gyengülés után korrekcióként is értékelhető az OTP hétfői erősödése, azonban a bankpapír árfolyamának 4700 forint fölé kellene mennie egy további, határozott emelkedéshez. Az alsó határ az árfolyamban - vagyis ahonnan ismét gyengülésnek indulhat - pedig 4580 forint - mondta. A Mol 330 forinttal, 1,58 százalékkal 20.520 forintra csökkent, 397,9 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 121 forinttal, 2,69 százalékkal 4.621 forintra erősödött, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,88 százalékkal 672 forintra esett, forgalma 95,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 300 forinttal, 0,65 százalékkal 45.600 forintra gyengült, a részvények forgalma 735,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 175,8 millió forintos forgalom mellett 275 forinttal, 1,33 százalékkal 20.405 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.982,10 ponton zárt hétfőn, ez 14,60 pontos, 0,73 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Az áruszekció árfolyamai
A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában hétfőn az euro búza szeptemberi ára 550 forinttal 52.150 forintra emelkedett. A többi határidő változatlan maradt, így a decemberi továbbra is 52 000, a jövő márciusi 53 000, a májusi pedig 50 100 forint. A takarmánykukorica ára szeptemberre továbbra is 47.300 forint, míg novemberre és decemberre 500-500 forinttal emelkedett, sorrendbe 45.000, illetve 45.500 forintra, 2011 márciusára pedig továbbra is 46.250 forint a jegyzés. A nagy olajtartalmú napraforgómag ára az októberi határidőre nem változott, 95.800 forint, novemberre 250 forinttal nőtt 96.000 forintra, decemberre 1.400 forinttal emelkedett, az új ár 98.000 forint.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.