Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Több mint egy évig tartó recessziót követően az idei második negyedévben növekedésnek indult a szlovén gazdaság is. Az exportkereslet és a beruházások erős felfutása 2,2 százalékos éves szintű növekedéshez segítette, az első negyedévi 1,1 százalékos GDP-csökkenését követően.
A statisztikai hivatal adatai szerint a második negyedévben az export 11,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbival összevetve. A beruházások 6,4 százalékkal bővültek, miután az előző negyedben 8,5 százalékkal estek vissza. Tavaly egész évben Szlovénia exportja 15,6 százalékkal csökkent.
Augusztusban az infláció 2,4 százalékos volt, elemzők a következő hónapokban gyorsulást várnak. Bár a kormány év végi inflációs várakozása továbbra is 1,3 százalék, az augusztusban megemelt gáz-, áram- és dohánytermék áfa – amelyekkel az államháztartás egyensúlyát akarják javítani – jelentősen gyorsítják a fogyasztói áremelkedést.
Elemzők úgy vélik, hogy az eddigi adatok szerint Szlovénia az idei egész évben is növekedésre számíthat a tavalyi 8,1 százalékos visszaesés után.
Szlovénia komolyan megsínylette a globális gazdasági válságot, miután gazdasága erősen függ az exporttól. Részben az adóbevételek csökkenése miatt a GDP-arányos államháztartási hiány a tavalyi 5,5 százalékról idén várhatóan 6,1 százalékra nő. A kormány azzal számol, hogy a deficitet jövőre sikerül 5,2 százalékra mérsékelni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.