Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Budapestet választotta globális vasúti kommunikációs központja székhelyéül a Nokia Siemens Networks, s ezzel az idén 100 fővel bővül a finn vállalat kutatás-fejlesztési központja – közölte Ésik Róbert, a társaság magyarországi ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
A vállalat bővítési terveiről az ügyvezető a finn miniszterelnök, Mari Kiviniemi és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Nokia Siemens Networks budapesti központjában tett hétfői látogatásán beszélt. A globális kompetencia-központ a Nokia Siemens Networks vasúti ügyfeleit (GSM-R) világszinten szolgálja ki.
Matolcsy György elmondta: 100 munkahely sok, jól jön az új foglalkozatási lehetőség, különösen azért, mert a kutatás-fejlesztés területén keleteznek. Ebből szeretne húsz év múlva megélni Magyarország - jegyezte meg.
Hozzátette: Finnország egyike a három legversenyképesebb országnak a világon, Magyarország most az 52., míg 2002-ben még 29. volt. A miniszter aláhúzta: Magyarország a 30-as klubba szeretne visszakerülni.
A miniszterelnök elmondta: a globális versenyben minden ország célja az, hogy több munkahelyet teremtsen, erősítse gazdaságát, s javítsa pozícióját a kutatás-fejlesztés területén.
Ésik Róbert szerint a Nokia azért is választotta Magyarországot, mert tehetséges, képzett munkaerőt talál itt. Matolcsy György kifejtette, Magyarországon eddig 220 finn vállalat 20 ezer munkahelyet hozott létre 1 milliárd euró befektetésével.
Kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta: a költségvetést a törvényben meghatározottak szerint terjesztik elő. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy konkrétan milyen adóváltozásokat tervez a kormány jövőre. Kifejtette: nagyon egyszerű adórendszert szeretnének, olyat, ami kevés adóval több bevételt hoz, miközben a gazdaság is "jobban megy".
Ésik Róbert elmondta: most 800 munkatárssal működik a Nokia Siemens Networks itteni K+F központja, s még 100 mérnököt vesznek fel az idén.
A Nokia Siemens Networks ügyfelei közé tartozik az összes jelentős magyarországi vezetékes-, mobiltelefon és internet szolgáltató, valamint kábeltévés társaság. A magyar mobilhívások kétharmada a Nokia Siemens Networks eszközein keresztül zajlik.
A cég magyarországi munkatársainak több mint fele a K+F területén dolgozik, s a nemzetközi csapat tagjaként telekommunikációs megoldások, szoftverek és alkalmazások fejlesztésével foglalkozik.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.