Az Audi német autógyár csütörtökön bejelentheti, hogy egymilliárd eurót fektet be a magyarországi gyára kibővítésébe – közölte tegnap budapesti keltezésű jelentésében a Reuters brit hírügynökség az AFP francia hírügynökségre hivatkozva szerdán.
Az Audi versenytársa, a General Motors kedden jelentette be, hogy 655 millió dolláros (500 millió eurós) beruházással növeli magyarországi gyára termelését, amire (megfigyelők) úgy tekintenek, hogy fellendíti a magyarországi befektetések iránti kedvet − írta a brit hírügynökség.
Korábbi lapértesülések szerint az Audi komplett autógyártást tervez a győri üzemben: eddig meg nem erősített hírek szerint A3-as szedánokat gyártanak majd Győrben. Először augusztus közepén jelentek meg hírek arról, hogy még idén ősszel megkezdődhet a győri Audi-gyár bővítése. Akkor derült ki, hogy a nemzeti vagyonkezelő eladja a cégnek a 200 hektáros egykori lőteret, az építés engedélyeztetése pedig októberre-novemberre lezárulhat. A munkához azonban uniós jóváhagyást is meg kell szerezni, mert a terület a Natura 2000 környezetvédelmi program része.