Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az olasz AnsaldoBreda Spa. nyerte a debreceni 2-es villamosvonal járműbeszerzésre immár ötödik alkalommal kiírt közbeszerzési pályázatot − jelentette be Pajna Zoltán, a város alpolgármestere.
A győztes cég 18 darab 32 méter hosszú, klimatizált, alacsony padlós villamost gyárthat és szállíthat le, a tervek szerint 2013 tavaszáig – közölte az alpolgármester. A tendert a gyártó nettó 41,28 millió eurós ajánlattal nyerte el, a másik pályázó cégnek öt napja van jogorvoslati kérelem benyújtására. Amennyiben a közbeszerzés sikeres lesz, úgy október 28-án kötnék meg a szerződést − mondta Pajna Zoltán.
A műszaki paramétereket ismertetve a politikus bemutatta: a Sirio típusú csuklós villamosok 5 részből állnak, 228 utas fér el rajtuk, akik 6 ajtót használhatnak. A járművek kerekesszékkel is igénybe vehetők, a mozgáskorlátozottak számára két rögzíthető felület áll rendelkezésre. A 42,5 tonna üres tömegű járművek tervezett minimális élettartama 30 év. Európa 10 nagyvárosában jelenleg 200 hasonló villamos közlekedik.
A 2-es villamos-projekt járműbeszerzésére a közbeszerzési eljárást először 2008 őszén írták ki, amit másfél év alatt négy sikertelen pályázat követett. Amennyiben a most vesztes spanyol cég nem fellebbez a döntés ellen, úgy az első jármű 2012 végén kezdheti meg a próbaüzemet a város új villamosvonalán.
A projekt keretében 7,8 km új villamospálya épül, amely a vasútállomást és a belvárost köti össze a város északnyugati lakótelepeivel. A villamospálya építési területeit az önkormányzat szeptember 15-én adta át a kivitelezőnek, akinek 2012-re kell befejezni a munkálatokat. A projekt összköltsége 17,6 milliárd forint, amelyet 90 százalékban uniós és állami forrásból finanszíroznak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.