Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank október 8. és 10. között Washingtonban megrendezendő közgyűlésén Magyarországot IMF és világbanki kormányzói minőségében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter képviseli.
A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleménye szerint a közgyűlésen a miniszter megbeszéléseket folytat az október közepén Budapestre készülő IMF-delegáció vezetőivel, valamint a Világbank, az Európai Beruházási Bank és az Európa Tanács Fejlesztési Bank (CEB) vezetőivel. A nemzetközi pénzügyi intézményekkel való találkozókon az aktuális együttműködési kérdéseken túl kiemelt témaként szerepelnek Magyarország uniós elnökségi prioritásai. Matolcsy György megbeszéléseket folytat továbbá az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának vezetőivel is. A közlemény szerint a közgyűlésen résztvevő magyar delegációnak tagja lesz Simor András jegybankelnök, valamint Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.