Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A sármelléki repülőteret üzemeltető SCD-csoport átvállalja a tulajdonos Zalavár és Sármellék önkormányzatától azt a 330 millió forintos tartozást, amelyet pervesztesként kellene megfizetniük a reptér korábbi üzemeltetőjének – közölte a cég.
Az egykor állami tulajdonú ingatlanon a repteret 1991 és 1995 között üzemeltető Balaton Airport Kft. el nem számolt fejlesztéseiért pereskedett, és a bíróság végül – jogerősen – 330 millió forintot ítélt meg neki. A cég követelése a magyar állammal szemben állt fenn, azt azonban az örökösnek, a két önkormányzatnak kell kifizetnie.
Az SCD közleménye szerint a tartozás összegét a cég leírja abból a bérleti díjból, amelyet az önkormányzatoknak fizet a FlyBalaton repülőtérért, valamint a körülötte fekvő terület bérletéért. A Zalavár és Sármellék pervesztessége miatt fizetendő összeg megközelíti együttes éves költségvetésüket, így azt nem tudták volna kifizetni. Kötelezettségük viszont megszűnik azzal, hogy a Balaton Airport Kft. felé fennálló tartozásukat az SCD magára vállalja.
Tomcsányi Gábor, az SCD Group Zrt. vezérigazgatója a reptér üzemeltetési jogainak megszerzésekor is hangsúlyozta: mindent meg kíván tenni a légikikötő stabil működési feltételeinek megteremtése érdekében. Kiemelte, hogy a társaság "elkötelezett a reptér és a balatoni turizmus fejlesztése mellett, amihez a biztos befektetői háttér mellett szükség van a régió településeinek stabilitására is".
Az FB Airport Kft. 2010 márciusában vette bérbe Sármellék és Zalavár önkormányzatától a FlyBalaton repteret, illetve a repülőtér körül fekvő további 200 hektáros területet az ingatlanokra kiírt pályázatok nyerteseként. A sármelléki repülőtér a korábbi üzemeltető, az ír hátterű Cape Clear Aviation Kft. csődje miatti tavaly téli bezárás után, 2010 áprilisától fogad ismét utasokat. Idén mintegy 25 ezer utasra számítanak, de új menetrend szerinti járatok indításával jövőre már 80-100 ezer körüli forgalomban reménykednek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.