Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Elemzők az októberi 4,2 százalékos inflációhoz közeli, 4,1-4,3 százalékos fogyasztói áremelkedést várnak decemberre. A szakértők azt is valószínűsítik, hogy a jegybank továbbra sem változtat az 5,25 százalékos alapkamaton.
Az élelmiszerek vártnál nagyobb áremelkedése miatt 4,2 százalék, és nem az előre jelzett 3,9 százalék lett a 12 havi infláció – mondta Fórián Szabó Gergely. A Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója szerint, „mivel csodák nincsenek, a nyers élelmiszerek árának megugrása érzékelhetően megdobta a feldolgozott élelmiszerek – például liszt, étolaj – árát, amelyek a további hónapokra is hatnak".
Hasonló véleményt fogalmazott meg Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője, aki ugyancsak 3,9 százalékos inflációt prognosztizált, de az élelmiszerek 0,2 százalékponttal, az ipari termékek pedig 0,1 százalékponttal nagyobb ütemben drágultak a vártnál. (A havi áremelkedés 0,4 százalék volt.) Kondrát szerint a feldolgozott élelmiszerek áremelkedése tovább folytatódik, s valószínűleg az éttermi árakban is érzékelhető lesz.
Az elemzők úgy látják, hogy a többi árucsoportban nem lesz további áremelkedés, így a decemberi infláció az októberihez közeli, 4,1-4,3 százalékos lesz. A jövő év végére viszont 3,8-3,9 százalékos inflációt várnak, 2011 átlagára pedig 3,6 százalékos fogyasztói áremelkedést prognosztizálnak.
A szakértők szerint novemberben nem emeli meg a jelenlegi 5,25 százalékos alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank, de hozzátették, hogy a most készülő (novemberi) inflációs jelentés nyomán változhat a helyzet. Emlékeztettek arra is, hogy már az augusztusi inflációs jelentésben is kamatemelésre ösztönözte a Monetáris Tanácsot a stáb, de a kamatdöntő testület nem nyúlt sem akkor, sem azóta az alapkamathoz.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.