Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Kovács Zsolt, eddigi értékesítési és disztribúciós igazgató lesz december 1-től az ING Biztosító új elnök-vezérigazgatója - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Elődje, Martin Gribnau - hároméves megbízatása lejártával - távozik posztjáról és a Magyarországon sikerrel kialakított és bevezetett új értékesítési rendszer nemzetközi bevezetéséért lesz felelős.
Kovács Zsolt a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán végzett, 1998-ban került az ING Befektetési Alapkezelő Zrt-hez, ahol előbb befektetési igazgató majd 2002-2007 között vezérigazgató volt. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) igazgatóságának tagja 2003 és 2007 között. Ezt követően az ING Biztosító Zrt., valamint az ING Pénztárszolgáltató Zrt. értékesítési vezérigazgató-helyettesi posztot töltötte be.
Az ING Biztosító 1991-ben jött létre Magyarországon és 1997 óta folyamatosan a hazai életbiztosítási piac első számú szereplője. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai alapján a múlt évi díjbevétele a 411 milliárd forintos életbiztosítási piacból 79 milliárd forinttal részesedett. A 19,2 százalékos piaci részesedése 24,5 százalékra emelkedik az egyszeri és eseti díjakkal korrigálva.
Az idei első három negyedévben a 308 milliárdos díjbevételből 56 milliárd forinttal részesedett az ING. A piaci részesedése 18,1 százalék, amely az egyszeri és eseti díjakkal korrigálva 24,1 százalékra emelkedik. A korrigált számításnál a folyamatos díjas életbiztosításokhoz az egyszeri és eseti díjak 10 százalékát adják hozzá a MABISZ statisztika készítői.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.