Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A hétfői záróérték közelében ingadozott a forint kedden délelőtt, az euró árfolyama a hétfő esti 276,50 forint után 277 közelében várta a folytatást.
A dollárt délben 204, a svájci frankot 207,20 forinton jegyezték. Az EUR/USD kurzus ugyanekkor 1,3580-on állt. A forint árfolyamát sem Orbán Viktor hétfői bejelentései, sem az újabb sikeres állampapír-aukció, sem a vártnál jobb német befektetői hangulatindex nem tudta számottevően elmozdítani.
Mit mondanak a Commerzbank szakemberei?
Ígéretet kaptunk, konkrétumokat nem, már ami a reformokat illeti. A tegnapi parlamenti felszólalásokban jövő tavaszra ígérte a kormány, hogy nekilát rendbetenni a pénzfaló egészségügyet, állami-önkormányzati közlekedési cégeket, a nyugdíjfinanszírozást, közigazgatást. A szándék dicséretes, az időzítés viszont kissé távolinak tűnik, de legalább van.
A konkrétumok hiánya miatt a piac alig reagált a fenti hírekre. A 3,5 százalékos éves infláció, három százalékos GDP-bővülés, és a széles körű munkahelyteremtés nem tűnik lehetetlennek, de messze nincs biztosítva, ugyanis nagyban függ a helyzet a külföldi konjunkturális állapotoktól, árfolyamoktól stb., amelyek nem feltétlen lesznek ideálisak jövőre.
Ecoline
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.