Nincs uniós megállapodás a jövő évi költségvetésről

A hétfő éjféli határidőig nem állapodtak meg az Európai Unió tagországai az Európai Parlamenttel az EU jövő évi költségvetéséről.

  • MTI MTI
Nincs uniós megállapodás a jövő évi költségvetésről

A két döntéshozó intézmény között előzőleg már közeledtek az álláspontok az idei 123 milliárd eurós költségvetés 2,9 százalékos emelkedését illetően, de a tagországok egy csoportja nem fogadta el az EP követeléseit, amelyek célja az volt, hogy a parlament - a tavaly életbe lépett Lisszaboni Szerződésnek megfelelően - nagyobb beleszólást kapjon a büdzsé alakításába.

A képviselőtestület eredetileg 6,2 százalékos növelést akart, de ettől a pozíciójától a tárgyalások során elállt.

Jerzy Buzek, az EP elnöke a találkozó után kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy néhány tagország akadályozta meg a kompromisszumot. Néhány diplomata ugyanakkor azt hangoztatta, hogy az EP követeléseinek nem volt közvetlen köze a jövő évi büdzséhez.

Brüsszeli források szerint elsősorban Nagy-Britannia, Hollandia és Svédország képviselt nagyon kemény álláspontot. Az Európai Bizottságnak most új javaslatot kell készítenie, és amíg arról nincs megállapodás, az EU az idei költségvetési szinttel vág neki - havi egyenletes bontásban - a következő esztendőnek. 

A két fél tárgyalói mindazonáltal a hétfői kudarc után reményüket jelezték, hogy legkésőbb az egy hónap múlva esedékes állam- és kormányfői EU-találkozón sikerül megoldást találni a patthelyzetre. Utoljára 1988-ban nem tudtak megegyezni az uniós intézmények ebben a témában. 

A költségvetésről azért is alakult ki ádáz vita az intézmények között, mert a nemzeti megszorítások idején több tagállam jelképes értékűnek tartja az uniós büdzsé korlátozását. A mostani alkudozásban emellett már esetenként helyet kaptak azok a megfontolások, amelyek a következő hosszú távú (2014-2020) uniós keretköltségvetés vitájában várhatók. A vitát a pozíciók alakításának szintjén már a jövő év első felében esedékes magyar EU-elnökség alatt elkezdik majd a tagországok. 

Az elsősorban a javaslatkészítésben érintett Európai Bizottság arra intett, hogy a megállapodás elmaradása veszélybe sodorhat több uniós programot, köztük az újonnan felállítandó külügyi szolgálat eleve késésben lévő kiépítését. Várhatóan nem jelent viszont jelentős kurtítást a legnagyobb tételekben, a mezőgazdasági és a felzárkóztatási (kohéziós) kiadások terén.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.