Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Rövid távon nem, hosszú távon viszont beépítik a bankadót a pénzintézetek a költségeikbe – előlegezte meg nem is olyan rég a Magyar Bankszövetség. Azóta már a saját bőrünkön érezhetjük a számlavezetési díjak, a hitelekhez kapcsolódó költségek emelkedését.
A számlavezetéshez kapcsolódó díjak tavasszal 5 százalékkal csökkentek, szeptemberben viszont, amikor a bankadó első részletét be kellett befizetniük a pénzintézeteknek, átlagosan 12 százalékkal emelkedtek – derül ki a bankometer.hu adataiból.
A napokban az is kiderült, van olyan bank, amelynél egyszerűbb számlát nyitni, mint később megszüntetni. Egy biztos, ha úgy döntünk, hogy elhagyjuk bankunkat, és másik pénzintézetnél nyitunk számlát, a kedvezőbb kamatok vagy az olcsóbb számlavezetés reményében, érdemes összehasonlítani a felmerülő költségeket, hogy később se kelljen csalódnunk.
A gyanútlan ügyfél joggal gondolja például, hogy a folyószámla lezárásáért nem kell külön fizetnie. Így volt ezzel interjúalanyunk is, aki néhány nappal ezelőtt akart megválni bankjától több év után. Besétálva az Unicredit Bank legközelebbi fiókjába, gyorsan kiderült, hogy magánszámláját ingyenesen megszüntetik, ám az ügyintéző szerint a rajta lévő pár száz forintot már nem tudják kifizetni – annyira csekély az összeg, hogy többe kerülne felvenni a banki pénztárból. A gyors ügyintézés végett interjúalanyunk eldöntötte, bevállal ennyi veszteséget, holott nem értette, miért nem juthat hozzá a saját pénzéhez, még ha pár száz forintról van is szó.
Hogy azután még jobban megdöbbenjen a vállalkozói számla lezárásának feltételein. Kezdődött azzal, hogy közölték vele, csak abban a bakfiókban tudják megszüntetni számláját, ahol évekkel ezelőtt megnyitotta. Nem értette, miért van erre szükség, de tudomásul vette, és másnap bement az "illetékes" banfiókba. Ott azzal fogadták, erre nem lett volna semmi szükség, hiszen bárhol el lehet indítani a számla lezárását. Ehhez pedig a banknak szüksége van 35 napra – ez idő alatt ugyanúgy levonják a számlavezetési díjat –, a megszüntetés díjaként pedig 5 ezer forintot, amit ott helyben be kell fizetnie a "hűtlen" ügyfélnek – amennyiben a kártyáján már nincs pénz –, ha azt akarja, hogy valaha is megszűnjön a számlája, és ne fizessen további számalvezetési díjakat, miközben nem veszi igénybe a bank szolgáltatásait.
Ami nincs ingyen |
Az elmúlt években a bankok folyamatosan emelték az ATM-használat díját, rászoktatva ezzel az ügyfeleket a bankkártyás fizetésre. S valóban nem árt, ha igyekszünk minimalizálni ezt a tevékenységet, hiszen könnyen összeadódhatnak a külön-külön elenyészőnek számító összegek. Ez alól csak az Unicredit Bank jelent kivétel, a bank ügyfelei még külföldi automatákból – ahol jelen van a bank – is ingyenesen vehetnek fel pénzt. Amúgy nem érdemes külföldön pénzt felvenni, olykor több ezer forint is lehet a költsége, ahogy itthon is többe kerül, ha más bank hálózatát használjuk pénzkivétre.
Szintén drága az utalás, ebben az esetben internetes bankolással csökkenthetjük a költségeket. A netes bankolás költségei annak ellenére is kedvezőbbek, hogy a világhálón indított átutalási megbízások díja nagyobb mértékben emelkedett ősszel. A fióki tranzakciók díja akár két-háromszorosa is lehet az internetes bankolás költségének.
Más költségeknél is leleményesek a bankok: több ezer forintba kerülhet például, ha letiltatjuk vagy újragyártatjuk a kártyánkat. De akkor is fizethetünk, ha elgépeljük a PIN-kódunkat. És a havi számlakivonat is csak az első példányig ingyenes, a másolatért már fizetni kell. |
Megnéztük, hogyan járnak el más bankok hasonló esetben. Elsőként a Budapest Banknál válaszoltak kérdésünkre, mondván, ők sem a vállalati folyószámlák megszüntetésénél, sem a magánszámláknál nem számítanak fel semmilyen díjat. Mint mondták, a számla megszüntetésével az ügyfél köteles egyidejűleg a bankkal szemben fennálló valamennyi tartozását rendezni, illetve akkor fogadják el a teljes körű felmondást, ha a bankszámlán elegendő fedezet van a bankkal szemben fennálló tartozások fedezésére.
Ugyanez a helyzet az OTP Banknál is: a számlazárás folyamán az ügyfélnek csak a zárás időpontjáig felmerült díjakat és jutalékokat kell megfizetnie. Kizárólag a tartós befektetési számla (TBSZ) nyitásától számított három éven belüli megszüntetése esetén kell 500 forintos díjat fizetni (a visszaélések elkerülése érdekében). A közép- és nagyvállalati ügyfelek esetében a bankszámlaszerződés felmondási ideje 30 nap, közös megegyezés esetén ennél rövidebb is lehet. Önkormányzati ügyfelek esetében a bankszámla felmondása a hónap első napjával lép hatályba.
Ugyanígy díjmentes a számlazárás a Raiffeisennél, a CIB, illetve az Erste Banknál is. Ahogy az MKB Banknál is azt a választ kaptuk, hogy sem lakossági, sem vállalati oldalon nincs külön, kifejezetten számlazárás esetén fizetendő díjtétel.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.