Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A munkavállalóknak 2011. január 30-ig kell eldönteniük, átlépnek-e az állami nyugdíjrendszerbe magán-nyugdíjpénztárukból. December 15-ig a parlament megszavazza az erről szóló törvényt is. A nyugdíjrendszert érintő bejelentések kapcsán Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter volt az MTV Este című műsorának vendége.
Matolcsy György azt mondta, hogy bár jelenleg ő is tagja egy magán-nyugdíjpénztárnak - meglepő módon - a kormány "nyugdíjmentő csomagja" őt maximálisan meggyőzte, ezért visszalép az állami rendszerbe. A nemzetgazdasági miniszter szerint az új modell bevezetésével biztonságossá és védetté válik a nyugdíjak jövője, átlépve az állami rendszerbe pedig örökölhetővé válik az addig összegyűjtött pénzösszeg. Az átlépőknek arra is lehetőségük van, hogy készpénzben kivegyék a pénzt, és úgy tegyék át az állami rendszerbe.
Matolcsy hangsúlyozta, hogy azért is kellett sürgősen lépniük, mert a magán-nyugdíjpénztári rendszer veszteséges volt, jó esetben is 0-1 százalék (a többségnek mégis inkább 0, vagy 0 százalék alatti) közötti reálhozammal.
Bár a kormány által nyugdíjmentő csomagnak aposztrofált javaslatokat leginkább államosításnak fordítják, a miniszter az Estében is igyekezett hangsúlyozni: erről szó sincs. A lépéssel 2-3 ezer milliárd forintot akarnak megtakarítani, hogy így csökkenthessék az államadósságot, és betömhessék - ahogy Matolcsy fogalmazott - a nyugdíjrendszeren tátongó fekete lyukat. Elmondása szerint a strukturális reformok a költségvetés minden bevételi és főként minden kiadási szeletét érinteni fogják. Példaként említette a közösségi közlekedést, a munkaerőpiaci alapot és az egészségügyi rendszert. Számításai szerint a beinduló strukturális reformok 600-800 milliárd forint megtakarítást hoznak majd.
A nemzetgazdasági miniszter úgy véli, addig nem lesz biztonságban a magyar nyugdíjrendszer, amíg a csomagot el nem fogadják. Azt mondja, a kormány hosszú távon gondolkodik, és az a célja, hogy a következő tíz év intézkedéseivel (egymillió munkahely teremtése, népességnövekedés elérése) biztosítsa be a 2040-es, 2050-es évek nyugdíjrendszerét.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A világhírű professzor egy lapinterjúban beszélt arról, miért kezdik ki mostanában a liberális demokráciákat, amelyek tényleg komoly hibákat követtek el.