Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) nyerte a berhidai ipartelep kármentesítésére kiírt pályázatot, az egykori gyártelepet 6,4 milliárd forintos beruházás keretében tisztítják meg a szennyező anyagoktól.
A beruházás az Európai Unió 100 százalékos támogatásával, önrész nélkül valósul meg, a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretén belül. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azt közölte, hogy az egykori Peremartoni Ipari Vállalat területének mentesítésére kiírt pályázat projektgazdája, az MNV Zrt. most a projekt előkészítésére kapott 178 millió forintos támogatást. A beruházás előkészítése 2012. augusztusig készül el, az egykori ipartelep teljes kármentesítése 2015. márciusra fejeződhet be.
A projekt leírása szerint a Veszrpém megyei Berhida peremartoni városrészében található iparterületen 1922 és 1992 között folytattak ipari robbanóanyag-gyártási tevékenységet, amely később folyékony műtrágya-gyártással és kénsav előállítással bővült. Az állami vállalat azonban 2002-ben jogutód nélkül megszűnt, az ipari park területén jelenleg 30 vállalkozás működik, az állami vállalat felszámolójától vásárolt telephelyeken.
A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KDU KÖVIZIG) tanulmánya korábban megállapította, hogy a környezetszennyezés kialakulásáért az állam felelős. Emellett a Veszprém Megyei Bíróság egyik végzése tartalmazza, hogy a kármentesítés állami feladat.
A pályázati leírás szerint a 2006-ban készített tényfeltárás megállapítja, hogy a gyártelep erősen szennyezett fémekkel - diklór-benzol, szulfát, arzén, nikkel, kadmium -, amelyek 20-60 év alatt elérhetik a Várpalota és Térsége Vízműhöz és a Berhida Kistérségi Vízműhöz tartozó ivóvízkutakat. A lehulló csapadékvíz a szennyezett talajból szivárgó veszélyes anyagokat a talajvízbe juttatja és szennyezheti a Kálóz-patak vizét a hatástanulmány szerint.
Az MNV Zrt. által megvalósuló beruházás keretében 46 ezer köbméter szennyezett földet távolítanak majd el a területről 10 cm mélyen, és 78 ezer köbméter felszín alatti víz megtisztítását tűzték ki célul. A műszaki tervezés szerint a szennyezett talajvizet dréngyűjtős hidraulikus úton mentesítik majd. Az NFÜ pályázati tájékoztatója szerint a KDU KÖVIZIG 93 millió forintot kapott a Peremartongyártelep Északi-Bányaterület 10,3 hektáros területének kármentesítésére, az utolsó kifizetés 2010 október 22.-én történt.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.