Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az idén 10 százalékkal, az elmúlt négy évben 40 százalékkal csökkent az építőipari ágazat termelése – mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke a szervezet évzáró közgyűlésén.
A budapesti közgyűlésen előadást tartott Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a kötelező kamarai tagság előnyére hívta fel a figyelmet. Kifejtette, ha ez megvalósul, akkor a kamara létrehozhat egy olyan elektronikus rendszert, amely a vállalkozónak jelzi, ha a megrendelő cégben olyan személy tevékenykedik, aki korábban csődbe vitt társaságban volt tulajdonos, vagy pedig vezető tisztségviselő. Ezzel visszaszorítható lenne a lánctartozás – tette hozzá az elnök.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.