Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kismértékben erősödött a forint szerda délelőtt a bankközi devizapiacon, az euróval fél 12-kor 277,70 forinton kereskedtek a kedd esti 278,50 után. A dollár jegyzése 210, a svájci franké 212,60 forinton állt.
Három a magyar igazság! Na jó ez nem újdonság, és nem is lenne hír önmagában, bár úgy néz ki, hogy a 2011-es év ezen mágikus szám bűvöletében fog telni – írják elemzésükben a Commerzbank szakemberei. A kormány legújabb előrejelzése alapján a gazdasági növekedés 3 százalék lesz (illetve valamivel a fölött!), az inflációs cél szintén 3 százalék (legalább is az MNB így tudja, bár hallani kormányzati tervekről, amelyek ezt 3,5 százalékra emelnék), és a költségvetési hiány sem fogja meghaladni a 3 százalékot (ha a kormány nyugdíj és krízis adókkal kapcsolatos tervei megvalósulnak).
Kedden nyitás után erősödő pályára állt a forint és úgy tűnt, hogy talán meglesz a 277 is, de aztán kinyitott USA, és fordult az irány, így végül 278,50-ben zárt a forint. A szerda reggeli dollár és frank erősödésnek köszönhetően némileg tovább gyengültünk, aztán a hullámvasút ismét egy lejtőhöz érkezett, és fél 12-kor 277,7-en kereskedtek a forinttal.
A novemberi deficit 172 milliárd forint lett, ezzel sikerült az éves hiánycél 151 százalékát elérni. Ez így kicsit ijesztően hangzik elsőre, de a társasági adóból, válságadókból befolyó összegekkel, illetve a minisztériumoknál életbe léptetett költség-stoppal, ha feszítetten is, de meglehet az idei cél.
A forintot nem ezek a hírek, hanem továbbra is a globális széljárás fogja meghatározni, ami egyelőre nem nagyon tudja, merre fújjon, bár állítólag hétvégére megint itt a tél hóval, faggyal, de nem valószínű, hogy tartósan 280 fölé csúsznánk. És egy jó hír a végére: az EU nem szankciónál minket a nyugdíj ügy miatt, a tervek szerint az olyan csintalanságot, mint a nyugdíj-reform visszacsinálása, csak nyártól büntetik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.