Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Simor András a jelenlegi 3 százalékosnál alacsonyabb inflációs cél mellett érvelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteki budapesti, Horgony 2011 című konferenciáján és hangsúlyozta, hogy a jegybank minden eszközével egy kiszámítható, stabil gazdasági pálya magvalósulását támogatja.
Simor András példaként hozta a lengyelek 2,5 százalékos, a csehek 2,0 százalékos és a románok 2,5 százalékra mérsékelt inflációs célját. „Egyre több érv szól amellett, hogy a jövő év közepén, amikor a 2013-től érvényes inflációs célról kell dönteni, a mai, 3,0 százalékos célnál alacsonyabb szintet célozzunk meg. Ez összhangban lenne azzal is, hogy az euró bevezetés előfeltételeként szabott maastrichti kritériumok teljesítése is alacsonyabb inflációs szint elérését és fenntartását teszi szükségessé” – jelentette ki.
A még csak elindult gazdasági növekedés közepette a monetáris tanács számára nehéz döntésnek nevezte Simor András a novemberi kamatemelést. „Meggyőződésem, hogy időben felvállalt nehéz döntések szükségesek ahhoz, hogy jobban működő pénzügyi közvetítőrendszer, és a növekedést valóban támogató gazdasági környezet alakuljon ki Magyarországon” – fogalmazott a jegybank elnöke. Azt is hangsúlyozta: Magyarországnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a magyar gazdaságpolitika fenntarthatóságát ne lehessen megkérdőjelezni.
Felhívta a figyelmet arra, hogy átmeneti mérséklődés után ismét emelkedő pályára állt az infláció annak ellenére, hogy a belföldi kereslet élénkülése éppen csak megindult, az év végére 4,0 százalék feletti infláció várható. Az áremelkedés hátterében kínálati sokkok állnak, az élelmiszerek és a kőolaj árának folyamatos emelkedése, ami a költségek növekedésén keresztül ismét az infláció tartós emelkedéséhez vezethet – hangsúlyozta előadásában Simor András.
Ebben a helyzetben a jegybank azért emelt kamatot – 25 bázisponttal 5,50 százalékra –, hogy világos üzenetet küldjön minden ár- és bérmegállapító döntéshozó számára – jelezte az MNB elnöke. Hozzátette: az MNB bízik abban, hogy a novemberi kamatlépés megmutatja a jegybank elkötelezettségét az alacsony infláció megőrzése mellett, sikerül koordinálni a gazdasági szereplők árazási és bérezési döntéseit, horgonyozni az inflációs várakozásokat. A még törékeny konjunkturális helyzetben ez azért is elengedhetetlen, mert visszafogott ár- és béremeléseknek kulcsszerepe van a versenyképesség megőrzésében és a gazdaság növekedési pályára állításában – fűzte hozzá.
A jegybank elnöke úgy látja, hogy Magyarországon az euró bevezetése növelné a vállalatok üzleti környezetének kiszámíthatóságát. Az euró bevezetése megszüntetné az árfolyamkockázatot, csökkentené a reálkamatot és nagyobb monetáris stabilitást teremtene.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Lecserélte a tavalyi fővárosi helyszínt.