Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Szíriában gáz próbakitermelését kezdte meg a hónap elején az INA, amelynek köszönhetően jelentősen növekszik a cég kapacitása, és javul a pénzügyi helyzete is.
Az INA közleménye szerint 2011 első negyedévére fejeződik be a szénhidrogén-kitermelés próbaüzeme, amelynek révén jelentősen nő a cég folyékonygáz-előállítási kapacitása is. Áldott Zoltán, az INA igazgatóságának elnöke a közleményben kijelentette, hogy a szíriai gázmezőn várhatóan 2012-re érik el a maximális kitermelési szintet.
A zágrábi tőzsdén részben ennek a hírnek tulajdonítják, hogy némiképp tovább emelkedett az INA papírjainak ára. Az összesen 40,5 millió kuna (1 kuna 37,36 forint) értékű forgalomban 1,26 százalékkal 2.866 kunára emelkedett a részvények záróára.
A múlt kedden újraindult kereskedés révén hét nap alatt 284,6 ezer darab, összesen 805 millió kuna értékű INA-részvény cserélt gazdát.
A Mol múlt kedden tette közzé nyilvános vételi ajánlatát az INA részvényeire, amelyekért 2.800 kunát, december 2-i záróáránál 60 százalékkal magasabb összeget kínált. Az akkor újraindult, és minden korábbi forgalmi rekordot megdöntő kereskedés során már aznap 2.830 kunás árfolyamra ugrott fel az INA-papírok ára a zágrábi tőzsdén.
Az INA legnagyobb tulajdonosa a Mol, amely közel 47,16 százalékot birtokol a társaság papírjaiból, míg a horvát kormány részesedése csaknem 44,84 százalék. A még közkézen lévő 8 százaléknyi hányadból szerda estig mintegy 2,8 százaléknyi cserélt gazdát, s a horvát nyugdíjalapok egyesülete múlt csütörtökön elismerte, tagszervezeteik vásárolták fel az értékpapírokat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.