Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Részt vett a kabinet ülésén szerda délelőtt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - mondta Nagy Anna kormányszóvivő. A jegybanktörvény módosításával összefüggő tárgyalás részleteiről várhatóan a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón számolnak be.
Simor András hétfőn azt mondta, utoljára 2009 januárjában találkozott Orbán Viktorral. A miniszterelnök kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában erre úgy reagált: miután a kívánatos gazdaságpolitika irányáról a jegybanknak más elgondolása van, mint a kabinetnek, "éppen elég", ha a nemzetgazdasági miniszter beszél az MNB elnökével. "Azzal, hogy ha én beszélek vele, nem lennénk előrébb" - tette hozzá.
A kormányfő azonban már a köztelevízióban is jelezte, hogy Simor András részt fog venni a kabinet ülésén, a jegybanktörvény módosítása ugyanis a szabályok szerint megköveteli, hogy a nemzeti bank elnöke megjelenjen a kormányülésen.
"Szeretnék kimaradni a jegybank és a jegybankelnök irányításából" - jelentette ki a miniszterelnök a tévéműsorban. "Ma az a helyzet, hogy a jegybankot egy testület irányítja, amelybe a miniszterelnök is delegál embert. Én nem akarok delegálni egyet sem. Én azt javaslom, hogy a parlament delegálja a tagokat" - fejtette ki, hozzátéve, a jegybank függetlensége a kormányzattal szemben kell, hogy fennálljon, és ezt ő garantálja.
Nagy Anna szerdán elmondta azt is: a kabinet ülésén téma volt a lakossági gáz és távhő szociális támogatása, a jövő évi minimálbér-emelés, a Széchenyi Kártya Program folytatása, a költségvetési szervek dolgozóinak bérkompenzációja, valamint a magán-nyugdíjpénztári változásokkal kapcsolatos technikai kérdések is.
A kormányülés délutáni programja a magyar EU-elnökségről szól majd - tette hozzá a kormányszóvivő.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?