Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A lakásépítő cégek az elmúlt négy évben elveszítették piacuk kétharmadát, az inflációt csak részben háríthatták át az építők a vásárlóikra, megrendelőikre, az ágazat árbevétel arányos jövedelmezősége az idén nulla lesz - mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek.
A mélyépítési piacon csak késve, a múlt év elején érződött a recesszió, mivel az autópálya - és az egyéb infrastruktúra - beruházások túlfutottak a válságon. A magasépítési, valamint a szak- és szerelőipari piac viszont már több mint két éve érzi a recessziót. Ez utóbbi területen nagyszámú közép- és mikrovállalkozás tevékenykedik, így a megrendelés hiánya közvetlenül hat a családok megélhetésére - mondta az elnök.
Számokban mindez azt jelenti, hogy az építőipari termelés az idén 10-11 százalékkal csökken. Az ágazat utolsó jó évéhez, 2006-hoz hasonlítva - az utóbbi 4 év során - 40-42 százalékkal zsugorodott az ágazat teljesítménye, amennyiben összehasonlító áron vetjük össze az évek teljesítményeit - mondta Tolnay Tibor, hozzátéve, hogy az idei építési-szerelési teljesítmény 1.800-1.900 milliárd forintot tesz ki. Az idén felépített lakások száma várhatóan 15-16 ezer lesz, holott a jobb években ennek duplája, vagy annál is több volt. A jövő évi költségvetésben nem szerepel olyan tétel, amely lökést adna a lakásvásárlásnak, vagy a bérlakás építésnek - mondta az ÉVOSZ elnöke.
Csak Budapesten mintegy 600 ezer négyzetméter iroda áll üresen, korábban két-három év alatt épült ennyi, így néhány évig biztosan nem lesz szükség újakra. Az ipari- és logisztikai épületek egy-két beruházásra koncentrálódnak, ezek töredékét adják annak, amire a magyar építőipar képes lenne. Az ÉVOSZ számítása szerint 2,5 milliárd forintra tehető azoknak a beruházásoknak az értéke, amelyeket az utóbbi három évben elhalasztottak a megrendelők. Ebben vannak kiemelt, a kormány és az EU által támogatott projektek ugyanúgy, mint a magánszféra beruházásai, és azok, amelyeket az önkormányzatok kényszerültek későbbre tolni.
A hivatalos statisztika szerint szeptember végén a szerződésállomány 2,4 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, de a magasépítésnél 11,7 százalék a visszaesés, és ez csak rosszabb lesz az év végére. Mindez Tolnay Tibor szerint oda vezet, hogy azok a cégek is elbocsátásra kényszerülnek, amelyek idáig "tartották" munkavállalóikat. Az elmúlt négy évben mintegy 60 ezer fővel csökkent az építőiparban legálisan foglalkoztatottak száma - tette hozzá.
A jövő évre vonatkozó kérdésre Tolnay Tibor azt válaszolta, hogy az ágazat stagnálni fog, de ha 1-2 százalékkal növekszik, a kivitelező cégek azt sem érzik meg. Ugyanakkor a megemelt minimálbért és bérminimumot ki kell fizetni, így a borotvaélen táncoló cégek vagy létszámot csökkentenek, vagy pedig a szürke zónába tolják a munkavállalóik egy részét, pedig a 152 ezer forintos bruttó építőipari átlagbér amúgy is negyedével elmarad a nemzetgazdasági átlagtól. A jövedelmezőség sem fog javulni, marad az idei nullán - vélekedett az ÉVOSZ elnöke.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.