Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Semmiképp nem kell attól tartani, hogy az euróövezet szétesne, de az sem igaz, hogy visszatértünk volna a kétezres évek elején tapasztalt növekedéshez – jelentette ki Csaba László a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. A szakember szerint a magyarországi multik Brüsszelnek küldött levele "egy jel", amin el kellene gondolkodni.
A világ egészében tapasztalható bizonytalanság jórészt annak köszönhető, hogy számtalan kormány ész nélkül költekezett, és nem volt, aki finanszírozza – tette hozzá a hirado.hu beszámolója szerint a közgazdász. Hangsúlyozta: azt várja, hogy berázódjon az új típusú gazdaságpolitika. Jelenleg szerinte nagy a feszültség, ami attól oldódna, ha nagyobb lenne a bizalom, a kiszámíthatóság. Kiemelte: az inflációt még nem látja legyőzött ellenségnek. A sértett reakciók semmiképp nem jók, javítani kell a kommunikáción – mondta annak kapcsán, hogy a Magyarországot ért leminősítéseket követően a kormányzat bírálta a hitelminősítőket.
Arra a felvetésre, mit szól ahhoz, hogy számos multicég az Európai Bizottsághoz fordult a különadók miatt és szankciókat követelt Magyarország ellen, Csaba László azt válaszolta: tévedés, hogy az egyenlő elbánás jogelvét illetően az európai intézményeknek nincs jogkörük. A szakember szerint a multik lépése egy jel, el kellene gondolkodni rajta. Úgy vélte: meg lehetne oldani a helyzetet azzal, ha tárgyalna a különadók kivezetéséről a kormány, mely választhatja a konfrontációt is, csakhogy Brüsszel könnyen elmeszelhet bennünket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.