Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Új Széchenyi-tervhez előirányzott 1200-2000 milliárd forint akkor tud áttörést hozni, ha megmozdít kétszer annyi pénzt. Hatezer milliárd forint beruházással számolunk a ciklus végéig – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorban. Elképzelhetőnek nevezte, hogy a ciklus végére 6 százalékos gazdasági növekedést ér el a magyar gazdaság.
Hangsúlyozta: több lépésnek kell egymásra épülni, az Új Magyarország Fejlesztési Tervből pont ez hiányzott - írja a műsorban elhangzotakról szóló beszámolójában a hírado.hu.
Kérdésre válaszolva azt mondta: a benzinár kapcsán azért nem avatkozik be a kormány, mert a drágulás elsősorban a forint árfolyammozgásából ered, ez pedig nem a kormány kompetenciája. Felhívta a figyelmet arra: a benzinár 2006-ban kezdett el szárnyalni, akkor még egy prosperáló európai piacon.
A fideszes politikus beszélt arról is: azt szeretnék elérni, hogy a nyugdíjjárulék-befizetés legyen elegendő a nyugdíjak kifizetésére, ezt pedig szerinte csak a foglalkoztatás megfelelő bővülésével lehet elérni. Az állam addig nem fog kivonulni a nyugdíjak kifizetéséből, míg ez meg nem történik – szögezte le.
Arra a felvetésre, hogy ezt Németországban sem sikerült elérni, Kósa azt válaszolta, hogy az egy másik rendszer, más demográfiai viszonyokkal.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.