Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A Telenor nettó 6 millió 354 ezer 600 forintért vállalta a megbízást két évre az eredetileg becsült 8 millió forint érték helyett.
A Telenor Magyarország Zrt. nyerte a megbízást a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. személyszállító járműveire kiírt korlátlan mobil internet szolgáltatásra - derült ki a legfrissebb Közbeszerzési Értesítőből.
A Telenor nettó 6 millió 354 ezer 600 forintért vállalta a megbízást két évre az eredetileg becsült 8 millió forint érték helyett. A vezeték nélküli mobilszolgáltatást 17 vasúti járműben, az utasok számára szabadon elérhető, korlátlan adatforgalmú, közcélú GSM vezeték nélküli hálózaton kell nyújtani, az ott elérhető legmagasabb adatátviteli sebességgel, kizárólag Magyarország területén.
A várhatóan márciusban induló szolgáltatást az utasok elsősorban a GYSEV InterCity közlekedésben érintett Sopron-Győr és Győr-Budapest vonalon érhetik el. A Közbeszerzési Értesítőből kiderült, hogy a Telenor cégen kívül a Magyar Telekom adott be ajánlatot, a bővebb szolgáltatást 35 millió 530 ezer forintért vállalta volna.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A 30 százalékos vámfenyegetés megfelezéséért cserébe az unió vállalta, hogy 750 milliárd dollárért vesz energiát az USA-tól, és 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész.