Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Megakadt a keddi lendület a világ vezető tőzsdéin szerdán délelőttre, a főbb nyugat-európai indexeknek mindössze stagnálásra futotta, a BUX azonban még így is tovább tudott erősödni.
A pesti tőzsde benchmarkja szerda délben 22 973 ponton állt, ami 0,5 százalékos nyereséget jelentett a keddi záróárhoz képest. A forgalom meghaladta a 10 milliárd forintot a délelőtti kereskedésben, ami az aktivitás felpörgésére utal az év eleji állapothoz képest. 2010 végén és az első januári napokon a délelőtti forgalom alig haladta meg a 2-3 milliárd forintot.
A BÉT az elmúlt napokban már felülteljesítette a nyugat-európai tőzsdéket, ami már az előszele lehet a február végére ígért strukturális reformoknak – mutatott rá Fernandez Yuri, a Solar Capital részvénypiaci szakembere. Hozzátette, hogy Magyarország erősen alulteljesítő volt az elmúlt hónapokban, ennek megfelelően ha jönnek a jó hírek, akkor a BUX a nyugati indexeket jóval meghaladó tempóban emelkedhet az előttünk lévő időszakban.
A vezető részvények közül a Mol szerepelt a legjobban, árfolyama 1,2 százalékkal 22 475 forintra emelkedett. Az OTP ezalatt 0,4 százalékkal 5630 forintra javult, a Magyar Telekom 552 forinton stagnált. A Richter pedig 0,2 százalékkal 43 195 forintra esett.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.