Az állami nyugdíj nem kalkulálható

A D.A.S. Jogvédelmi Biztosító rendezvényén elhangzott: demográfiai adatok miatt egyre több nyugdíjast kell egyre kevesebb aktív embernek eltartania, a kormány csak az ő befizetéseikből akarja fizetni a nyugdíjat, így az állami rendszerben nem kalkulálható előre a nyugdíj összege.

  • MTI
Az állami nyugdíj nem kalkulálható

Jelenleg 100 aktív magyar ember 38 nyugdíjast tart el, 2050-ben már 88-at, míg 2100-ban már 107-et, a jelenlegi demográfiai folyamatok folytatódását feltételezve - mondta Korándi Márta, a biztosító vezető matematikusa.

A jogfenntartó nyilatkozat - amelyet a Stabilitás Pénztárszövetség javasol megtenni az állami rendszerbe visszalépőknek - joghatását ma még nem lehet megítélni - mondta Bezzegh Edina, a D.A.S. jogásza. Az Alkotmánybíróság és a bírói gyakorlat alakítja ki ezt, és csak akkor lesz releváns, ha vissza lehet lépni a magánpénztárba, mert ilyenkor vihető vissza a most államivá tett vagyon. A jogász azt javasolta, hogy aki élni akar ezzel, az tértivevényes ajánlott levélben küldje el a jogfenntartó nyilatkozatot a nyugdíjfolyósítónak.

Arra a kérdésre, hogy mi történik azzal, aki marad a magánpénztárban, de megszűnik a pénztára, azt mondta: kétezer tag alatt automatikusan megszűnik a pénztár. Ilyenkor a tag 30 napon belül választhat új pénztárat, ha ezt elmulasztja, automatikusan átkerül az állami rendszerbe.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.