Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Minden a tervek szerint halad, és nyolc hónapon belül legördül az első Mercedes-Benz tesztautó a kecskeméti üzem gyártószalagjáról - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója pénteken.
Az igazgató azon az ünnepségen beszélt, amelyen egy hidraulika a gyár legmagasabb épületének tetejére emelte a hat méter átmérőjű Mercedes-Benz csillagot. A gyár épületei a terveknek megfelelően 2010 őszére elkészültek, azóta a gyártószalagokat szerelik, és az első tesztautó 8 hónapon belül elkészül - mondta Frank Klein, aki egyben a gyár igazgatója is. Az első értékesítésre kerülő Mercedes-Benz személygépkocsi 2012 elején készül el a kecskeméti gyárban - fűzte hozzá.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.