A Financial Times brit üzleti lap davosi melléklete egy stilizált koponya metszeti rajzán enged betekintést abba, hogy mi járhat a 41. Világgazdasági Fórum résztvevői fejében. Röviden: az amerikai, a brit és más EU-tagországok államadóssága, Kína felemelkedése, a globalizáció válsága, a partik, no és természetesen, hogy ő maga mit is keres ott.

Alighanem a választ arra a kérdésre, hogy ki fizeti meg a válság költségeit, és hogyan lesz ezután. A vezető közgazdászok egy része némi boldogságot bocsátott a díszes gyülekezetre és a világ prognózisokra fogékony részére, kijelentvén, hogy hosszú globális fellendülés kapujában állunk. Olyannyira, hogy a világ az ipari forradalom óta most harmadszor juthat olyan kegyelmi állapotba, amelyben az összes gazdaság szimultán bővül.

Davosban takarítják a konferenciatermet. Nem tisztult a kép

MTI/EPA

A gazdasági és befektetési kilátások rövidebb távra előre tekintve is sokkal jobbak, mint az elmúlt években. „Az emberek egyre többet beszélnek róla, hogy miként lehet visszatérni az üzlet normális kerékvágásába” – idézte a Bloomberg hírügynökség Jitesh Gadhia-t, a londoni Blackstone Group LP (a világ legnagyobb kivásárlási alapjának) vezérigazgatóját.

A Goldman Sachs, a PricewterhouseCoopers, a londoni Standard Chartered Bank és más pénzügyi vállalatok közgazdászai is azt jósolják, hogy a növekedés valósággal „kilövell” a következő évtizedekben a feltörekvő gazdaságok vezetésével, s ez a hatás elég erős lesz ahhoz is, hogy a fejlődő országokat is lendületbe hozza.

A globális GDP 143 ezermilliárd dollárra bővül 2030-ra, a 2010-es 62 ezermilliárdról, ami 19 éven át tartó évi 4.5 százalékos növekedést jelent. Eközben természetesen az inflációnak és a piaci hozamráták emelkedésének is bőséges tér nyílik. Kína és a többi feltörekvő piac a növekedésnek körülbelül kétharmadáért lesz felelős Gerard Lyons, a Standard Chartered ázsiai ügyekben igen jól értesült globális elemzőközpontjának vezető közgazdása szerint.

Lyons és kollégái már novemberben egy olyan „szuper ciklust” jósoltak meg, amely történelmi mértékkel is magas növekedést hoz legalább egy generációnak, s elvezet egy újabb kereskedelmi, befektetési és urbanizációs boomhoz. Szerintük ehhez foghatót eddig csak kétszer sikerült azonosítani a 18. századi ipari forradalom óta. Az egyik negyven évvel előzte meg az első világháborút, a második pedig harminc évvel a második világháborút követően indult meg.

Egy másik londoni elemzőcég, az O’Neill szerint mind az Egyesült Államok, mind pedig az Európai Unió gazdasága átlagosan 2,5 százalékos átlagos növekedést fog produkálni 2030-ig szemben az idei 1,9 és 1,7 százalékkal.

A Fed egyik vezető monetáris tanácsadója, a Nobel-díjas Edward Prescott pedig kifejtette, hogy Kína egyre erőteljesebb világgazdasági integrációja más feltörekvőkkel együtt fellendíti a kereskedelmet és a befektetéseket világszerte. A gazdasági ciklusok természetének szakértőjeként ismert közgazdász úgy fogalmazott: „Az egész világ gazdagodni fog ennek a századnak a végéig.”

A szuperciklus jóslatnak azonban nem egységes a támogatottsága. Joseph Stiglitz, a befolyásos amerikai közgazdász szerint például a globalizációt és a szabad kereskedelmet veszélyezteti a gazdag országok magas munkanélkülisége, amelyet a külső verseny is táplál. Az USA-ban például 2009 májusa óta nem sikerült 9 százalék alá szorítani a munkanélküliségi rátát. „A Standard Chartered javarészt a feltörekvő, fejlődő piacokon dolgozik, és ez formálja a világszemléletüket. Ha ezeken a piacokon működsz, akkor érzed az energiát. De ha az USA-ban vagy Európában nézed a számokat, akkor nehéz nem depressziósnak látni a helyzetet” – fejtette ki Stiglitz.

Ian Bremmer, az Eurasia Group politikai kockázatokkal foglalkozó New York-i tanácsadócég vezetője szerint viszont a most kezdődő időszakban nem lesz olyan ország, amely önmagában meghatározhatná a nemzetközi helyzet változásait, s mindenki a saját prioritásaira fog fókuszálni. Ez viszont visszaveti a gazdasági hatékonyságot, de a hirtelen kialakuló kereskedelmi konfliktusokat is.

Kris Gopalakrishnan, az indiai Infosys vezérigazgatója szerint a világ egy elképesztő technológiai átalakulás közepén van – írta a Guardian tudósítója Davosból. Az indiai szoftvermogul nem felejtette el megemlíteni, hogy a vállalatvezetők legtöbbje ma már okostelefonokat és táblagépeket használ, a laptopok látni valóan „nagyon a tegnap technológiáját” jelentik. A legtöbben egyetértenek abban, hogy a világgazdaság is nagy szerkezeti változásba fordult, olyanba, amit csak 50-60 évenként lehet tapasztalni. Ez az úgynevezett Kondratyev-ciklus, amely új iparágakat képes a felszínre hozni. A feltörekvő országok gyors gazdasági növekedése és a technológiai változások közösen már megmagyarázzák a Lyons-féle optimista hosszútávú jóslatokat. A Guardian értékelése szerint azonban az élet a svájci síparadicsomból egészen másképpen néz ki, mint Kairó utcáiról vagy az alamizsnára várók soraiból Detroitban. Gopalakrishnan fel is tette és meg is válaszolta a kérdést: „Vajon Davos lekapcsolódott-e a világról? Az egyetlen őszinte válasz, hogy igen.”

Stephen King, a HSBC közgazdasági igazgatója szerint pedig – mint az Independentben kifejtette – az a nagy kérdés, hogy a végén ki fog fizetni. Vajon az adós országok (görögök, portugálok, spanyolok, írek stb.) éveken át tartó megszorításokat vezetnek be, vagy a kölcsönadó országoknak (főleg a németeknek) kell átvállalniuk a terhekből? King szerint az idei davosi konferenciának ez volt a kulcskérdése. A Davosban tanácskozók mindenesetre megvédték az eurót, s kizárták annak a lehetőségét, hogy az európai deviza összeroppanjon. „Van olyan őrült, aki bármi hasonlót is kimondana?” – tette fel a költői kérdést King.

Soros György Davosban. A kétsebességű Európa politikailag fenntarthatatlan

MTI

Soros György a BBC brit közszolgálati rádiónak adott interjúban pedig arról beszélt, hogy míg az euróövezeti válság megoldásában jelentős előrelépések történtek azzal, hogy szorosabbá vált az együttműködés a költségvetési politikákban és egy állandó mentőalap is létrejött, a válság politikai következményei hosszabb távon kísérthetnek. „Kétsebességűvé válik Európa, és ez politikailag nem tartható fenn.” A jelenlegi mentőcsomagok hibásak, mivel nem tesznek semmit az adósságszint csökkentése érdekében. A meglévő adósságállomány nehezékként lassítja majd az érintett országok kilábalását – tette hozzá a magyar származású befektetési guru. „Véleményem szerint Görögország adósságát át kell strukturálni, inkább előbb, mint utóbb. Portugália esetében valószínűleg hasonlóképpen kell eljárni" – fejtette ki. Szerinte ezeket a lépéseket képes felszívni a piac: okoznak majd veszteségeket, de a stabilitási alap képes lehet a bankok likviditási nehézségein segíteni – mondta.

Stephen King szerint miután a nagy gazdasági világválság „második kiadása” miatti félelmek feloldódtak, a hangulat meglehetősen optimista volt. A fejlődő országok túl gyors növekedése és a gyorsuló infláció miatt akadt ugyan egy kis aggodalom, de közel sem akkora, mint egy évvel ezelőtt a fenyegető defláció miatt. Mivel a gazdasági kilátások jónak tűntek, a davosi konferenciák nemigen foglalkoztak azzal, hogy a gyógyulási folyamatnak nemcsak nyertesei, hanem vesztesei is vannak. Pedig a globális pénzügyi válság valós költségei egyre nyilvánvalóbban láthatóvá váltak, a félelem a politikai és szociális nyugtalanság miatt egyre csak növekszik.

A globális folyamatokat elemezve az amerikaiak és az európaiak is amellett érvelnek, hogy a feltörekvő országoknak fel kellene értékelniük a devizájuk árfolyamát a túl gyorsan emelkedő infláció megelőzése érdekében. Ha az inflációt képesek kontrollálni, akkor a kamatoknak fel kell emelkedniük. Sok feltörekvő gazdaságban azonban vonakodnak egy ilyen lépéstől. Kína például attól tart, hogy a jüan gyors felértékelése csak hatalmas spekulatív tőkemozgásokhoz vezet, ami még tovább fújja a már így is fenyegető méretű ingatlanpiaci buborékot. Az egyik legnagyobb nyersanyagexportőr, Brazília pedig attól tart, hogy a felértékelés tönkreteheti a nyersanyag-feldolgozó cégek exportüzleteit.

Az árfolyam stabilitás ára az infláció emelkedése. Ha az infláció aggasztja a fejlett világot, hát a feltörekvők és fejlődők számára ez még nagyobb gondot jelent. King szerint merészség volna közvetlen kapcsolatot létesíteni a nyersanyagárak emelkedése vagy az amerikai és európai pénzügyi ösztönző intézkedések és a közel-keleti fejlemények között. Ugyanakkor nem nehéz belátni, hogy az élelmiszerárak emelkedése katalizálhatja azokat a folyamatokat, amelyek ezután következnek. A jelenleg tapasztalható politika egyik eleme annak, hogy a világban hallatlanul bomlasztó hatások tapasztalhatók mindenütt.