Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A cég szerint ezzel megszűnt a felszámolás jogalapja.
Az Emfesz kifizette tartozását, amely miatt a Keler Zrt. korábban felszámolási eljárást kezdeményezett a céggel szemben - tudatta szerdán közleményben a gázkereskedő. Szerintük ezzel megszűnt a felszámolás jogalapja.
Az Emfesz Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft korábbi ígéretének megfelelően a Kft helyzetének stabilizálása érdekében rendezte és folyamatosan rendezi elszámolásait a Mol Földgázszállító Zrt.-vel és a Keler-rel. Ennek érdekében - a szükséges jogi lépések megtételével és követeléskezeléssel foglakozó külső cégek bevonásával - jelentős hangsúlyt fektet kintlévőségeinek, követeléseinek behajtására - áll a közleményben.
Január elején kezdeményezte a felszámolási eljárást az Emfesz ellen a Keler Zrt., mert a társaságnak tavaly decemberben 2,2 milliárd forintos tartozása keletkezett. Az elszámolóház ennek kiegyenlítésére felhasználta a gázszolgáltató pénzügyi biztosítékait, de az összeg nem bizonyult elegendőnek. Maradt még 1,1 milliárd forintos adósság, ezt fizette ki most az Emfesz.
Ugyanazokban a napokban - súlyos anyagi gondjai miatt a Magyar Energia Hivatal felfüggesztette földgáz-kereskedelmi működési engedélyét 90 napra. Az Emfesz-től több gáznagykereskedő milliárdokat követel. A cég ügyfeleit azóta más szolgáltatók vették át.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.