Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Különtalálkozót tartanak márciusban az euróövezet országainak vezetői - jelentette be Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök pénteken Brüsszelben.
A csúcsértekezlet célja, hogy véglegesítsék azt az intézkedéscsomagot, amelynek révén a jövőben biztosabban elkerülhető lesz az adósságválság. A csomag középpontjában az áll, hogyan lehetséges fokozni az együttműködést az uniós országok versenyképességének növelése érdekében.
Sarkozy és Angela Merkel német kancellár a pénteki brüsszeli európai uniós csúcstalálkozón tájékoztatta az EU-tagországok vezetőit közös javaslataikról. Merkel pénteken megerősítette, hogy várhatóan euróövezeti csúcstalálkozót tartanak márciusban, a hónap végére tervezett rendes csúcsértekezlet előtti két hét folyamán. Pontos dátumról még nem született döntés.
Herman Van Rompuy, a pénteki értekezletet levezető elnök a találkozó utáni sajtótájékoztatón méltatta, hogy az uniós tagországok a korábbinál is nagyobb figyelmet kívánnak szentelni a versenyképességnek,. Hangoztatta, hogy a mostani értekezleten nem születtek döntések, március végén azonban újabb csomagról határoznak majd, beleértve a bankok válságokkal szembeni ellenálló-képességének felmérését. Mint mondta, ezúttal részletes javaslatokról sem tárgyaltak, csupán általánosságban a versenyképességet segítő lépések fontosságáról. Más források szerint a német-francia javaslat több részkérdéséről egyelőre nincs egyetértés az euróövezeti országok között.
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök az ülés után személyesen is megerősítette, hogy az inflációkövető béremelések gyakorlatának elhagyását nem támogatja, és ezzel egyetért belga kollégája is. Van Rompuy bejelentette azt is, hogy várhatóan ugyancsak a március végi ülésen döntenek az euróövezet stabilitásának biztosítására létrehozott ideiglenes pénzügyi mechanizmus megerősítéséről. A találkozó zárónyilatkozata szerint a tagállamok pénzügyminiszterei készítenek erre konkrét javaslatokat.
A 2013-ig működő jelenlegi stabilitási mechanizmus elvben összesen 440 millió eurót képes mozgósítani, de kerete a gyakorlatban nem éri el ezt a szintet. Van Rompuy a záró sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az elmúlt időben jelentősen javultak a gazdasági kilátások az unióban. Ezt egyebek között a növekvő üzleti optimizmus igazolja - tette hozzá.
Josél Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt hangoztatta, hogy a gazdasági koordináció sikere azon is múlik, az EU-tagországok milyen hatékonysággal ültetik át nemzeti reformprogramjaikat a gyakorlatba. A francia-német javaslat lényege, hogy a gazdasági koordináció még egy fokkal erősödjön, mert a versenyképesség külön dimenzió - fogalmazott a bizottsági elnök.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.