Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
2011. januárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,7 százalék volt Magyarországon, 2010. januárhoz viszonyítva az árak 4,0 százalékkal növekedtek, ami kedvezőbb, mint az elemzői várakozásokban szereplő 4,3 százalék.
Egy hónap alatt – 2010. decemberhez viszonyítva – a legnagyobb mértékben az élelmiszerek árai emelkedtek, 1,9 százalékkal. Az átlagosnál nagyobb mértékű áremelkedés volt az egyéb cikkek körében (1,2 százalék), ezen belül a járműüzemanyagok ára 3,4 százalékkal nőtt. A háztartási energia (0,5 százalék) és a szeszes italok, dohányáruk (0,4 százalék) esetében átlag alatti áremelkedés volt. Szintén átlag alatt emelkedtek a szolgáltatások (0,3 százalék) árai, ezen belül a postai szolgáltatások ára átlagosan 9,2, a szemétszállítás díjtételei 2,9, a helyi tömegközlekedésé 1,0 százalékkal növekedtek. A tartós fogyasztási cikkek körében kismértékű (0,1 százalék) árnövekedés következett be. A ruházati cikkekért átlagosan 3,0 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, az előző hónaphoz viszonyítva.
12 hónap alatt, 2010. januárhoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,4 százalékkal emelkedtek. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,2 százalékkal növekedett a háztartási energia ára, ezen belül a vezetékes gáz ára 16,3 százalékkal, a távfűtésé 7,4 százalékkal nőtt. Szintén átlag felett, 6,2 százalékkal drágultak az egyéb cikkek, ezen belül a járműüzemanyagok ára 16,5 százalékkal, a gyógyszerek, gyógyáruké 2,0 százalékkal nőtt. A szolgáltatások átlag alatti, 2,5 százalékos árnövekedésén belül a távolsági utazás 8,7, a szemétszállítás 4,8, a helyi tömegközlekedés 4,4 százalékkal drágult. Szintén átlag alatt, 1,7 százalékkal emelkedtek a ruházkodási cikkek, 1,2 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk árai. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,6 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint egy évvel ezelőtt.
KSH
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?