Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Miközben a központi költségvetés pénzforgalmi egyenlege a tervhez és a várhatóhoz képest is 12,5 milliárd forinttal jobb lett 2010-ben, addig a helyi önkormányzatok januári gyorsjelentése alapján az államháztartás önkormányzati alrendszerének pénzforgalmi hiánya a tavalyi I-III. negyedévben kimutatott 97 milliárddal szemben 247,7 milliárd forint volt – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A kormány a 3,8 százalékos hiánycél meghatározásakor az önkormányzati alrendszer 190 milliárd forintos hiányával kalkulált. Az eddig beérkezett adatok a helyi adók, különösen az iparűzési adó elmaradását mutatják, de a gépjárműadó, az illetékek és más bevételek is alacsonyabb összegben teljesültek.
Az önkormányzatok évente mintegy 4000 milliárd forintból gazdálkodnak. Az előzetes tényadat 57,7 milliárd forinttal tér el a várttól, ami az önkormányzati rendszerben lévő teljes összeg csupán alig több mint 1 százaléka.
A tapasztalatok szerint a gyorsjelentésben foglaltaktól az önkormányzati elemi beszámolók rendre és lényegesen eltérnek. A kormánynak az önkormányzatok gazdálkodását mutató pénzforgalmi adatairól előzetesen nincsen pontos képe, mivel számláikat nem központilag a Magyar Államkincstárnál, hanem egyedi döntéseik alapján kereskedelmi bankoknál vezetik.
A közlemény egyben elhárítja a felelősséget a számok kedvezőtlen alakulása miatt, mert – mint írja – a jelenlegi jogszabályok alapján a központi kormányzatnak alig van rá lehetősége, hogy a több mint 3000 önkormányzat gazdálkodására érdemi hatással legyen. Az önkormányzatok nem csak beruházásokra, hanem működésre is vehetnek fel hiteleket.
A Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyek a helyi önkormányzati alrendszer pénzügyi helyzetének, és várható hiányának pontosabb előrejelzését szolgálná – áll a közleményben.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.
A Szegedi Tudományegyetem kutatója szerint a klímaváltozás miatt viharokra, hőmérsékleti rekordokra kell számítani.