Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
"Nem kell pánikba esni" - mondta pénteken Párizsban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezérigazgatója az olajárakra vonatkozóan.
Nobuo Tanaka azt elismerte, hogy nagy tehertétel lenne a világ gazdaságai számára, ha az olajár tartósan 100 dollár fölött maradna. "Hasonló lenne a helyzet ahhoz, mint 2008 közepén, amikor az ár megközelítette a 150 dollárt".
Ugyanakkor utalt arra, hogy a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) országai elegendő olajat szállítanak a piacra, s viszonylag nagyok a készletek is. Ha nem következik be változás, akkor Tanaka szerint nincs miért komolyan aggódni.
A globális olajellátás szempontjából nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a líbiai eseményeknek sem az IEA: a szervezet vezérigazgató-helyettese másutt arról beszélt, hogy Líbia olajtermelése mostanság viszonylag csekély.
Az OPEC-statisztikák szerint Líbia napi 1,574 millió hordó olajat termelt januárban, Szaúd-Arábia 8,433 milliót, az Egyesült Arab Emirátusok pedig napi 2,375 milliót. Pénteken kora délután az északi-tengeri Brent kőolajfajta ára megközelítette a 103 dollárt, a nyugati féltekén irányadó WTI ára meghaladta a 86 dollárt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.