Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Megtartotta első ülését az új összetételű Költségvetési Tanács, a megbeszélést Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács köztársasági elnök által kinevezett vezetője hívta össze. Az ülésen részt vett Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Járai Zsigmond szerdán az MTI-nek elmondta: az ülésen megtárgyalták a tanács működésére vonatkozó általános szabályokat és a további munkavégzés alapelveit.
Kiemelte: egyetértettek abban, hogy a Költségvetési Tanács legfontosabb feladata, hogy véleményt nyilvánítson az Országgyűlésnek benyújtani tervezett költségvetési törvényjavaslatról. Ennek megfelelően a tanács elsősorban a költségvetési törvény-tervezet kézhez vétele után ülésezik, de vezetőjének kezdeményezésére szükség esetén összeül. Hozzátette: a Költségvetési Tanács a kialakított véleményét nyilvánosságra hozza.
Tavaly decemberben az Országgyűlés olyan törvényi módosításokat fogadott el, melyeknek értelmében megszűnt a korábbi Költségvetési Tanács (KT) titkársága, és arról is döntöttek a honatyák, hogy a korábbi testület helyett a tanács három - díjazás nélkül dolgozó - tagból áll majd.
A törvényi módosítások rögzítették, hogy az új összetételű KT a jövőben a Magyar Nemzeti Bank elnökéből, az Állami Számvevőszék elnökéből, valamint egy, a köztársasági elnök által hat évre kinevezett, kiemelkedő tudású közgazdászból áll, és az előző KT-tagok megbízatása megszűnik.
Az új összetételű KT tagjai illetményre, ellátásra nem jogosultak. A törvénymódosítás után a korábbi Költségvetési Tanács (KT) titkársága 2010. december 31-én befejezte tevékenységét. Ezt követően Kopits György, az előző Költségvetési Tanács elnöke február 8-i hatállyal lemondott tisztségéről, és az ezzel kapcsolatos jogairól. Erről Kopits György levélben tájékoztatta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét ez év január 31-én.
A lemondás okaként Kopits György azt nevezte meg, hogy a személyével szembeni bizalom nyilvánvalóan megszűnt, valamint azt, hogy tavaly december 31-e előtti Költségvetési Tanács és a január elsejétől hatályos új Költségvetési Tanács között semmilyen szempontból nincs tartalmi jogfolytonosság. Kopits György a levélben rámutatott: "az a testület, amelyet ma a törvény Költségvetési Tanácsnak nevez, semmilyen tartalmi szempontból nem tekinthető a 2010. végéig működő Költségvetési Tanács intézményi folytatásának".
Schmitt Pál köztársasági elnök február 18-án nevezte ki Járai Zsigmond volt jegybankelnököt a Költségvetési Tanács (KT) harmadik tagjának. Járai Zsigmond egyben a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke is.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
„A rendszerváltásnak három pillére kell legyen: a jogállam helyreállítása, az állami bűnszervezet, továbbá az orosz csatlósviszony felszámolása” – hangsúlyozza Magyar Bálint szociológus, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki szerint a rezsimváltó ellenzék igazi szűk keresztmetszete Magyar Péter személye.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Nagy nap ez a mai a miniszterelnök szerint.